GYIK felvételi jelentkezés után
Beadtam a felvételi jelentkezésemet, és kiválasztott az egyik cég. Most mit kell tennem?
Ettől kezdve a cél az, hogy az érettségi a lehető legjobban sikerüljön, és a jelentkező elérje az általa választott szak felvételi pontszámát.
Felvettek az Egyetemmre, és a vállalat is kiválasztott. Mi a következő lépés?
Az Egyetem és a partnerszervezetek tájékoztatják egymást a felvett/kiválasztott fiatalok személyéről. A hallgatót a későbbiekben az intézmény és a duális képzési partner is értesíti a további teendőkről, így például a hallgatói munkaszerződés megkötéséről, az egyetemi beiratkozás időpontjáról, stb. Amennyiben augusztus közepéig ezt mégsem tennék meg, akkor célszerű kapcsolatba lépni velük a megadott elérhetőségeken.
Abban az esetben, ha a hallgató duális képzésben kívánja folytatni tanulmányait, úgy ezt a beiratkozáskor kell jeleznie a felsőoktatási intézményben (tehát a sikeres partnerszervezeti kiválasztás nem kötelezi semmire a hallgatót, aki dönthet úgy, hogy inkább a hagyományos, nem duális képzési formában kezdi meg tanulmányait).
Felvettek ugyan az Egyetemre, azonban a cég nem választott ki. Részt vehetek még így is a duális képzésben?
Az Egyetemen érdemes tájékozódni arról, hogy van-e az adott szakhoz más olyan duális képzési partner, amely nem tudta a szabad helyeit feltölteni. A partnerszervezetek az őszi félévben szeptember 30-ig, míg a tavaszi szemeszterben február 28. napjáig megkötött hallgatói munkaszerződéssel tölthetik fel pótlólagosan a szabad helyeiket.
Később is be lehet kapcsolódni a duális képzésbe?
Igen, a felsőoktatási szakképzésről és a felsőoktatási képzéshez kapcsolódó szakmai gyakorlat egyes kérdéseiről szóló 230/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 17. § (4c) bekezdése kimondja, hogy duális képzésbe a hallgató az 1.félévet követő félévekben is bekapcsolódhat, feltéve, hogy a hallgató ebben az esetben is duális képzésben folytatja a képzési idő féléveinek több mint felét. A szabályozás értelmében ez azt jelenti, hogy például egy 7 féléves képzés esetén a 3., vagy 4. félévben is lesz lehetőség a duális képzési forma megkezdésére, hiszen ebben az esetben még 5, illetve 4 félévet duális képzésben tölthet a hallgató.