Az ELTE TTK biológia-földrajz szakján végzett okleveles középiskolai tanárként. Másfél évig gimnáziumban oktatott, majd 1969-től a Budapesti Corvinus Egyetemen és jogelődjein különböző tárgyak oktatásában és tananyagfejlesztésében, valamint a jövőkutatással, országos és térségi, települési fejlesztési tervek, programok, stratégiák kidolgozásával összefüggő tudományos kutatási programok, projektek kidolgozásában vett részt. 1971-ben egyetemi természettudományi doktori, 1994-ben közgazdaságtudományi kandidátusi fokozatot szerzett. Tagja volt az Egyetem Tanárképző Bizottságának, az Egyetem első akkreditációjának részeként a Közgazdaságtudományi Kar akkreditációs anyagát készítette.1997 és 2009 között a Gazdaságföldrajz Tanszék vezetője volt. A tanszéki munkatársakkal készített Természeti erőforrások gazdaságtana és földrajza c. könyvük az Aula Kiadó egyik több kiadást megért és több egyetemen oktatott sikerkönyve lett. Tagja volt a Regionális és környezeti gazdaságtan mesterszakot kidolgozó munkacsoportnak. Több hazai terület- és településfejlesztési koncepció és stratégia kidolgozása mellett közreműködött nemzetközi projektek (pl. Donauregionen, Regional Leadership in V4 Countries) kidolgozásában, azok vezetésében, hazai és külföldi pályázatok értékelésében. Előadásokat és szemináriumokat tartott magyar és angol nyelven a terület- és településfejlesztés, regionális politika, fejlesztési tervek, stratégiák elméleti, módszertani és gyakorlati kérdéseiről, a gazdaságföldrajz és a természeti erőforrások témaköreiből, kutatástervezéssel, valamint a jövőkutatással összefüggő kérdésekről hazai és külföldi egyetemeken, hazai és nemzetközi konferenciákon 1970 óta. Több hallgatója nyert hazai és nemzetközi TDK konferencián első helyezést.

Alapító tagja az MTA Regionális Tudományi Bizottságának és a Magyar Regionális Tudományi Társaságnak. Kezdetektől részt vesz az MTA Jövőkutatási Szakbizottságának munkájában. Több cikluson keresztül a Magyar Földrajzi Társaság Választmányának tagja, és 1992-2023 között a Regional Studies Association magyarországi képviselője, ill. a magyar tagozat elnöke.

2021-ben csatlakozott a Neumann János Egyetem Gazdaságföldrajzi és Településmarketing Központjához, ahol a jövőkutatás, gazdaságföldrajz és térségfejlesztés elméleti és gyakorlati kérdéseinek kutatása mellett a Regionális és környezeti gazdaságtan szak szakindítási anyagának előkészítésében és oktatásában működik közre.

Publikációk: https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=10002308


egyetemi docens

E-mail: korompai.attila@nje.hu