Tisztelt Érdeklődő!
 

Oktatási rektorhelyettesként elsődleges feladatom annak biztosítása, hogy az egyetemünk a képzési alaptevékenységét szakszerűen és törvényesen ellássa, és a hallgatók az oktatási folyamat minden részében jó kezekben érezzék magukat. 

A felsőoktatási intézmények működésében elengedhetetlen a minőségbiztosítás, mely számunkra olyan út és cél, mellyel a céljaink elérését, a folyamataink optimalizálását tudjuk megvalósítani. Az Intézményfejlesztési Tervben vállalt feladatok között szerepel a minőségügy, a minőségkultúra kialakítása, és folyamatos fejlesztése az oktatók körében, melynek felügyeletét teljes elkötelezettséggel látom el.

Az oktatási tevékenység felügyeletéhez hozzátartozik a hallgatói képviselettel való rendszeres és szoros kapcsolattartás, információcsere. Munkám során együttműködöm az egyetem karaival, felügyelem az Oktatási és Képzési Igazgatóság, a Hallgatói Szolgáltató Központ, a Sportközpont, a Nyelvoktatási és Nyelvvizsgaközpont, valamint a Duális Képzési Központ munkáját, és több, egyetemi szintű bizottság munkáján keresztül kapok képet az egyetemen folyó aktuális ügyekről. Fontos számomra, hogy hallgatóink és partnereink elégedettsége mind az oktatás, mind a szolgáltatásaink tekintetében megfelelő legyen.

Bízom benne, hogy honlapunk megfelelő módon tájékoztatja Önt az intézményünkben folyó képzésekről, az oktatási és kutatási, a tudománynépszerűsítő és tehetséggondozó tevékenységünkről.

Várjuk Önt is hallgatóként, képzési partnerként, programjaink résztvevőjeként!


Dr. Sági Norberta

Iroda: 6000 Kecskemét, Izsáki út 5. 2. emelet
Rektori Kabinet, Kecskemét Campus
E-mail: sagi.norberta@nje.hu
Telefon: +36 76 501 960