Tisztelt Érdeklődő!
 

A Neumann János Egyetem alkalmazott tudományok egyetemeként emberközpontú, egész életen át tartó kötődést és tanulást biztosító intézmény, amely hazai és nemzetközi versenyképességét a legkorszerűbb eszközök és módszerek alkalmazására építi, harmonikusan együtt él társadalmi és gazdasági környezetével.

A hallgató intézményünk legnagyobb értéke. Az itt végzettek szakmai felkészültsége, emberi tulajdonságai biztosítják egyetemünk jó hírét. Az intézmény küldetése ezért a gazdasági és társadalmi élet változásaihoz igazodó, folyamatosan megújuló, versenyképes képzés megvalósítása, hallgatói számára ösztönző tanulási környezet megteremtése képességeik fejlesztésére, egyéniségük sokoldalú kibontakoztatására.

Intézményünk tevékenyen és elkötelezetten részt kíván venni az európai tudásalapú társadalom és gazdaság létrehozásában, csatlakozva az európai felsőoktatási térséghez. A diplomaszintek kínálatában meghatározó profilnak tekintjük a BSc diploma mellett az MSc képzéseket is. Fentieken túl részt vállalunk a felsőoktatási szakképzésekben és a szakirányú továbbképzésekben is. Az egyetem elsősorban a régióban lévő többi felsőoktatási intézménnyel és a gazdasági élet szereplőivel működik együtt, törekszik ennek az ösztönző környezetnek az előnyeivel élni és felkészíteni a hallgatókat a munkaerőpiac speciális igényeire is.

A Neumann János Egyetem 2020. augusztus 1. óta  alapítványi fenntartású közhasznú magán felsőoktatási intézmény.

Az NJE karai:

  • GAMF Műszaki és Informatikai Kar
  • Gazdaságtudományi Kar
  • Kertészeti és Vidékfejlesztési Kar

Az intézménytörténet legfontosabb állomásai

2000. január 1-jén megalakult a Kecskeméti Főiskola a Kecskeméten működő felsőoktatási intézmények integrálódásával (Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola, Kecskeméti Tanítóképző Főiskola, Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kertészeti Főiskolai Kara)

2016. július 1-jén megalakult a Pallasz Athéné Egyetem a Kecskeméti Főiskola és a Szolnoki Főiskola integrálódásával. Az intézmény egy évvel később az Országgyűlés 2017. május 30-i döntése értelmében engedélyt kapott a névváltoztatásra, és 2017. augusztus 1. óta Neumann János Egyetemként működik.

2019. július 1. A szolnoki Gazdálkodási Kar kivált az intézményünkből és a Debreceni Egyetemhez csatlakozott. 2020. július 31. A Pedagógusképző Kar jogszabályi változás következtében a Károli Gáspár Református Egyetem szervezetébe került át.

2020. augusztus 1-jétől a Neumann János Egyetem jogi státusza állami felsőoktatási intézményről alapítványi fenntartású közhasznú magán felsőoktatási intézményre változott. A három karral rendelkező Egyetem szervezetét több tudásközpont gazdagítja. 2021-ben létrejött az oktatási és kutatási célokat szolgáló MNB Tudásközpont, a Kármán Tódor Védelemipari és Technológiai Tudásközpont, a Járműipari Tudásközpont, valamint a Kopátsy Sándor Tudásközpont. 


GAMF Műszaki és Informatikai Kar

A kar jogelődjét, a Felsőfokú Gépipari Technikumot 1964-ben alapították, amely 1969-ben Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola (GAMF) elnevezéssel főiskolai rangot kapott. Az önálló GAMF és később a GAMF Kar az elmúlt évtizedekben országosan is jó hírnevet szerzett magas színvonalú, korszerű, a technológiai újdonságokat a képzésbe építő műszaki és informatikai oktatásával. Az ország bármely részén járunk, nagyvállalatoknál, kis- és középvállalkozásoknál is találkozhatunk a GAMF-on végzett mérnökökkel, akik nem ritkán közép- vagy magasabb beosztású vezetők, ha éppen nem saját vállalatuk irányítói, tulajdonosai.

Az elmúlt öt évtized során a kar hatalmas fejlődésen ment keresztül. Kezdetben csak gépgyártás-technológus üzemmérnököket képeztek, ma a karon alapképzésen gépészmérnökök, járműmérnökök, mérnökinformatikusok, logisztikai mérnökök, műszaki menedzserek, üzemmérnök informatikusok képzése folyik, és gépészmérnök mesterszakon lehet mesterdiplomát szerezni. A karon 2012 óta duális képzés is elérhető, mely méltán kecskeméti modellként ismert és mely minden eddigi gyakorlatorientált képzésnél jobban megfelel a gazdaság elvárásainak. 

A kar a kutatás-fejlesztés regionális központjaként szoros együttműködésben áll kutatóintézetekkel, cégekkel és más felsőoktatási intézményekkel, így számos fejlesztés kidolgozásában vesz részt a készülék- és szerszámtervezés, az automatizálás, az ipari informatika, alkalmazott informatika, a feldolgozás-technológia, a méréstechnika, a járműipari vizsgálatok és a szervezetfejlesztés területén. 
 

Gazdaságtudományi Kar

A gazdasági képzésnek már évtizedes hagyományai voltak a jogelőd intézményekben, amikor 2013-ban megszületett az a döntés, hogy Kecskeméten gazdasági képzési területet kell indítani, lehetőleg minél előbb önálló karrá szervezve. A Gazdaságtudományi Tudásközpont létrehozására 2017 júniusában került sor, majd 2017 októberében létrejött a mai Gazdaságtudományi Kar. A kar a 2018/19-es tanév óta négy alapszakra (gazdálkodási és menedzsment, nemzetközi gazdálkodás, kereskedelem és marketing, pénzügy és számvitel), nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterszakra, valamint a nemzetközileg is elismert, magyar nyelvű Master of Business Administration mesterképzésre hirdet felvételt. 

A Magyar Nemzeti Bank stratégiai partnersége, a Pallasz Athéné Domus Mentis Alapítvány és a Pallaz Athéné Educationis Alapítvány támogatásaival további fejlesztések valósulnak meg a gazdaságtudományi képzési területen. 


Kertészeti és Vidékfejlesztési Kar

1962 óta folyik Kecskeméten felsőfokú kertészeti képzés. A Kertészeti és Vidékfejlesztési Karon a hagyományos, több évtizedes múltra visszatekintő kertészmérnök alapképzés mellett a mezőgazdasági mérnök, vidékfejlesztési agrármérnöki alapszakon, valamint kertészmérnöki és vidékfejlesztési agrármérnöki mesterszakon képezünk korszerű ismeretekkel rendelkező, az európai uniós elvárásoknak is megfelelő felkészültségű szakembereket. 

A Kertészeti Főiskolai Kar hazai és nemzetközi téren is kiterjedt kutatási tevékenységet folytat, elsősorban alkalmazott kutatási témákban. Ezek felölelik a dísznövény-, gyümölcs-, szőlő- és a zöldségtermesztés, a növényvédelem, a gépesítés, az ökonómia, a vidékfejlesztés, valamint a környezetvédelem és tápanyag-gazdálkodás és vízutánpótlás területeit. 

A kar akkreditált Talaj- és Növényvizsgáló Laboratóriumának szolgáltatásait rendszeresen mintegy háromezer gazdálkodó veszi igénybe. Az oktató-kutató munkát és a szaktanácsadási tevékenységet segíti a korszerűen felszerelt laboratóriumok, valamint a város határában található a 270 hektáros tangazdaság. A gyakorlati képzéseket bemutatókert, növényházak, fóliás termesztő-berendezések támogatják.




Neumann János
(1903 - 1957)