Hírlevél
 

2021. november 18-án – a vírushelyzettől függően előreláthatólag – angol nyelvű tantermi előadást tart Kecskeméten az Izsáki úti 10-ben a Neumann hallgatóknak az európai településmarketing szakterület két legnagyobb szaktekintélye:

  • Prof. Dr. Mihalis Kavaratzis, az angliai Leicester Egyetem oktatója és
  • Prof. Dr. João Freire, a portugál Lisszaboni Egyetem oktatója.

A két egymást követő előadás témája a városmarketing és a városmárkázás.
A két egyetemi előadás nyilvános lesz. (Pontos hely és idő később.)
2021. november 19-én – a vírushelyzettől függően előreláthatólag – sor kerül az első nemzetközi településmarketing – angol nyelvű – konferenciára Kecskeméten az Izsáki út 10-ben a Neumann János Egyetemen. A konferencián a 2021. februárban megalakult NJE Településmarketing és Geostratégia Tudásközpont 7 munkatársa tart beszámolót kifejezetten a kecskeméti relációjú kutatásairól, valamint angol, portugál és izraeli előadások hangzanak el városmárkázás témájában. A célközönség: Kecskemét MJV vezető munkatársai és a város intézményvezetői.
A konferencia előadásai elérhetőek lesznek a világhálón, illetve a Tudásközpont honlapján.
 

Érdekességek
 

Alvilág

Az európai kultúra egyik alappillére a görög mitológia. Mivel a 2021. februárban a Neumann János Egyetemen megalakult Településmarketing és Geostratégia Tudásközpont oktatási portfóliójában a hat szabadon választható tantárgyból négy többé-kevésbé a gazdaság térbeliségével foglalkozik, az érdekességek között meg lehet említeni egy földrajzi kuriózumot, mégpedig azt, hogy az európai művészetekben hogyan ábrázolták az Európa alatt elterülő Hadész birodalmát, az alvilágot?
Tózsa István: Az alvilág földrajza

 
Athéné

A tudományos tevékenység egyik legjelentősebb hazai mentora a Pallas Athéné alapítványok szervezete; és a világban egyre többet hallani a nők kivételes üzleti-vezetői adottságaira rávilágító Athéné doktrínáról. Ez a kis írás azt járja körül, hogy ki is volt tulajdonképpen a görög mitológiában a tudományok istennője, Pallasz Athéné?
Tózsa István: Az Athéné doktrína háttere az európai identitás jegyében

 
Érdekességek

Érdekesség még 100 rövid, egyoldalas írás, azaz podcast-alapanyag is. A 100 rövid, szubjektív kis írás témája mindig más és más; az európai kultúra, a görög mitológia európai öröksége, a magyar identitás, a hazaszeretet, a honvágy, emlékek, vélemények, érdekes történetek, mesék, magyarázatok.
Tózsa István: 100 PODCAST – háromperces, egyoldalas, szubjektív ismeretet, véleményt, élményt közvetítő tárcák