ERASMUS+ Felsőoktatási Munkatársak Képzési Célú Mobilitás Pályázat
.jpg)
Az felsőoktatási munkatársak mobilitásának célja, hogy támogassa az intézmény dolgozói számára a külföldi tapasztalatszerzés lehetőségét és a mobilitás során az intézmény egésze számára hasznosítható gyakorlati tudás elsajátítását, valamint elősegítse az intézmény aktív részvételét az ERASMUS+ program működtetésében. A pályázat során a munkatársak jelentkezhetnek a fennálló egyetemi megállapodások által biztosított partnerintézményekhez, de azokon kívül bármely, a pályázó munkaköréhez kapcsolódó közintézményhez, céghez, kis- és nagyvállalathoz, alapítványhoz, non-profit szervezethez stb. egyaránt.
Partnerintézmények listája itt letölthető.
Staff Mobility lehetőségek keresője: IMOTION, http://staffmobility.eu
Támogatási összeg havi szintjét az Európai Bizottság határozza meg.
Két részből áll: utazási támogatás és megélhetésre adott támogatás. Az ösztöndíj összege függ a külföldön történő tartózkodás idejétől és az Európai Bizottság által minden tanévben kiadott, célországonként meghatározott rátáktól, illetve a partnerintézmény és a küldő intézmény (Kecskemét) távolságától.
Megélhetési támogatás
Fogadó ország | 1-14. nap | 15-60. nap |
+ a 14. partnerrégió országai: Feröer –szigetek, Svájc, Egyesült Királyság | 170 € / nap + utazási támogatás | 119 € / nap + utazási támogatás |
Ausztria, Belgium, Ciprus, Franciaország, Görögország, Hollandia, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország + az 5. partnerrégió országai: Andorra, Monaco San Marino, Vatikánvárosi Állam | 140 € / nap + utazási támogatás | 98 € / nap + utazási támogatás |
Bulgária, Cseh Köztársaság, Észak-macedón Köztársaság, Észtország, Horvátország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország | 110 € / nap + utazási támogatás | 77 € / nap + utazási támogatás |
Utazási támogatás távolság alapján:
Távolság | Összeg normál utazás esetén | Összeg zöld utazási forma esetén |
10- 99 km | 23 €/résztvevő | u.a. |
100 - 499 km | 180 €/résztvevő | 210 €/résztvevő |
500 - 1 999 km | 275 €/résztvevő | 320 €/résztvevő |
2 000 - 2 999 km | 360 €/résztvevő | 410 €/résztvevő |
3 000 - 3 999 km | 530 €/résztvevő | 610 €/résztvevő |
4 000 - 7 999 km | 820 €/résztvevő | u.a. |
8 000 - 19 999 km | 1500 €/résztvevő | u.a |
A „távolság” alatt a küldő és fogadóintézmény közötti egyszeres távolságot kell érteni és a Distance Calculator https://erasmus-plus.ec.europa.eu/resources-and-tools/distance-calculator segítségével kell kiszámítani. A megállapított összeg az oda-vissza útra vonatkozik!
Zöld utazási forma esetén kiegészítő támogatás:
Támogatási szerződés megkötése előtt jelezni szükséges a zöld utazást!
Általános alapelvek a zöld utazási formával kapcsolatban:
Zöld utazásnak tekinthető a vonat, a busz, a telekocsi, a kerékpár, vagy egyéb fenntartható eszköz (hajó és repülőgép NEM)
A zöld utazási támogatás csak akkor adható, ha az utazás legnagyobb része fenntartható eszközzel történik.
Abban az esetben NEM jár a zöld utazási támogatás, ha csak egy irányba valósul meg a zöld utazás.
Az utazási formát az utazási dokumentumokkal tudják igazolni a kiutazók, vagy ennek hiányában (pl.: autóval utazás esetén) a büntetőjogi nyilatkozattal.
Beszámolók:
- Dr. Kötél Emőke - Románia, Marosvásárhely - 2023
- Roza Károly - Spanyolország, SpainBcn-Programs, Barcelona - 2023
- Kanyuk Gitta - Spanyolország, SpainBcn-Programs, Barcelona - 2023
- Dr. Subecz Zoltán - Anglia, West London College - 2023
- Papp Klaudia, Molnár Bence - Törökország, Alanya Alaadin Keykubat University - 2023
- Pászti Nikolett - Spanyolország, SpainBcn-Programs, Barcelona - 2023
- Palotai Bernadett - Spanyolország, SpainBcn-Programs, Barcelona - 2023
- Szántóné Vereb Mónika, Zoboki Tünde - Törökország, Karadeniz Technical University, Trabzon - 2023
- Dr. habil. Johanyák Csaba - Törökország, Istanbul Aydin University - 2023
- Marton Krisztina - Törökország, Usak University - 2023
- Dr. habil. Fülöp Tamás, Dr. Sági Norberta - Németország, Duale Hochshule Baden-Württemberg, Villingen-Schwenningen - 2023
- Dunay Anna, Illés Bálint - Lengyelország, University of Silesia in Katowice - 2023
- Kárpáti József - Belgium, VIVES University of Applied Sciences, Brugge - 2023
- Neszveda Gábor - Ausztria, Vienna University of Economics and Business - 2023
- Kötél Emőke - Svédország, Lund University - 2022
- Kovács Imre - Németország, Duale Hochschule Baden Württemberg Stuttgart - 2022
- Dr. Béres Gábor - Dánia, University College of Northern Denmark - 2022
- Dr. Pálinkó Éva, Marton Krisztina - Jordánia - 2022
- Dormán Tímea - Litvánia, Kaunas University of Applied Sciences - 2022
- Dr Dunay Anna, Dr Illés Bálint - Lengyelország, Czestochowa University of Technology - 2022
- Ledniczky György, Simon Noémi - Spanyolország, Malaga- 2022
- Sári Zoltán, Szabó Lóránt - Csehország, Prága Horizon Educational - 2022
- Kovács Márton, Mihály Dénes - Románia, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem - 2022
- Dr. Subecz Zoltán - Spanyolország, SpainBcn Language School Barcelona - 2022
- Nagy Annamária, Nagy István - Törökország - Usak - 2022
- Dr. Kötél Emőke - Csehország, Ostrava - University Library - 2022
- Gesztesné Tordas Csilla - Csehország, Ceske Budejovice - Institute of Technology and Business - 2022
- Dr. Tóth Ákos - Németország - DHBW Stuttgart - 2022
- Dr. Mihálka Virág, Dr. Hoyk Edit - Törökország - Pamukkale University - 2022
- Kun Krisztián, Sárkány Tamás - Franciaország, Párizs - Resato International B.V - 2022
- Klamm Kitti, Kis Dávid - Hollandia, Resato International B.V - 2022
- Dr. Fülöp Tamás, Dr. Sági Norberta, Dr. Kárpáti József, Brindza Attila - Szerbia - Szabadka Műszaki Szakfőiskola - 2022
- Marton Krisztina - Spanyolország - Malaga University - 2022
- Mihály Dénes - Törökország, Aydın Adnan Menderes Egyetem - 2022
- Dr Herbály Katalin - Málta - 2021
- Dr. Weltsch Zoltán, Béres Gábor József, Dr. Tóth László - Horvátország, Slavonski Brod - 2021
- Dr. Weltsch Zoltán, Béres Gábor József, Dr. Tóth László - Szerbia, Novi Sad - 2021
- Dominekné Nagyhegyesi Mónika, Dr. Török Erika, Marton Krisztina - Szebia, Szabadka - 2021