2026-06-10 10:53

A következő összefoglaló Bindics Gábor vezetőedző beszámolója alapján készült, aki értékelte a Neumann János Egyetem csapatának szereplését a kínai SIAS University Basketball Tournament nemzetközi tornán.

Második alkalommal kapott meghívást a Neumann János Egyetem kínai partnerintézményétől a SIAS University Basketball Tournament elnevezésű nemzetközi kosárlabdatornára. Nagy örömünkre a Pannónia Ösztöndíjprogram támogatásának köszönhetően az utazási költségeink teljes fedezetet kaptak, míg vendéglátóink a szállás és az étkezések költségeit vállalták, így a csapat számára költségmentesen vált lehetővé a részvétel.

A delegációt erősítette a KTE Kosárlabda Klub két NB I/A csoportos játékosa, Ivkovic Milán és Tóth Barna, valamint a klub gyógytornász-fizioterapeutája, Váczi Tamás. A Nagykőrösi Sólymok NB I/B-s csapatát Kovács Gergely képviselte, míg a Basketbaja SE U21-es együtteséből Haincz Andor csatlakozott hozzánk. A keret további részét olyan fiatal játékosok alkották, akik ugyan már befejezték utánpótlás-pályafutásukat, de továbbra is aktívan kosárlabdáznak. Közülük többen a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémián nevelkedtek.

Mivel a KTE játékosai még szombaton bajnoki mérkőzésen szerepeltek, az utazást ehhez igazítottuk. Vasárnap délben indultunk útnak, és a sanghaji átszállást követően hétfő délután érkeztünk meg Csengcsouba, egy nappal később, mint a többi résztvevő csapat.

Kedden reggel edzéssel kezdtük a programot. Fontos volt, hogy a játékosok összeszokjanak, hiszen ebben az összeállításban korábban még nem dolgoztunk együtt. Emellett meg kellett ismerkedniük a helyi csarnok szokatlanul kemény palánkjaival és merev gyűrűivel is.

Az első mérkőzésen a szingapúri csapat volt az ellenfelünk. Végig vezettünk a rendkívül harcias ellenféllel szemben, akik jól használták ki a játékvezetés engedékenységét faultok terén. A korábban megszerzett 14 pontos előnyünk a végjátékra ugyan elfogyott, de egy izgalmas, egy labdás végjátékban sikerült megőriznünk minimális előnyünket, és 51–50-re győztünk. Megérdemelt siker volt, amely egyben történelmi jelentőségű győzelmet is jelentett számunkra.

Szerdán újabb edzés következett, amelynek részeként Váczi Tamás mobilizációs és nyújtó foglalkozást tartott a játékosoknak. Késő délután az ausztrál csapat ellen léptünk pályára. A fiúk nagy elszántsággal játszottak, és a sok hiba ellenére is szoros eredménnyel zárult az első félidő. Megmutattuk, hogy a torna egyik legerősebb csapatával is fel tudjuk venni a versenyt. A második félidőre azonban a kulcsjátékosainkon már érződött a fáradtság, ezért több játéklehetőséget kaptak azok is, akik addig kevesebb időt töltöttek a pályán. A nálunk magasabb és gyorsabb ausztrálok végül 69–38-ra nyertek.

A mérkőzés után csapatunk egy autentikus kínai étteremben vacsorázott, ahol számos helyi specialitást kóstolhattunk meg. A következő délelőtt a regenerációé volt, amelyben Tamás ismét nagy segítséget nyújtott a játékosoknak.

Következő ellenfelünk a montenegrói együttes volt, amely addig hibátlan mérleggel, három győzelemmel állt a tornán. Elsősorban nem erre a mérkőzésre építettük a terveinket, hanem azokra az összecsapásokra koncentráltunk, amelyeket reálisan megnyerhetőnek tartottunk. A pályán azonban sikerült meglepnünk ellenfelünket és talán saját magunkat is. Kellemetlen stílusunkkal végig versenyben maradtunk, sőt a harmadik negyedben 35–35-nél egyenlítettünk. Ezt követően azonban a távoli dobásaink nem találtak célba, míg ellenfelünk kiváló sorozatot produkált, és eldöntötte a mérkőzést. A 72–47-es végeredmény nem tükrözi hűen a két csapat közötti valós különbséget. Bár vereséget szenvedtünk, ez a találkozó mindannyiunk számára emlékezetes marad, és joggal lehetünk büszkék a mutatott teljesítményre.

A mérkőzést követően ismét a regeneráció került előtérbe, hiszen másnap a malajziai csapat ellen léptünk pályára. A reggelt dobóedzéssel és nyújtással kezdtük, majd pihenés következett a mérkőzésig. Tudtuk, hogy gyors, jól dobó és rendkívül kellemetlen ellenfél vár ránk. A találkozó első pillanatától kezdve koncentráltan és jó ritmusban játszottunk. Az első negyedben megszerzett előnyünket végig sikerült megőriznünk, ami végül a győzelem kulcsának bizonyult. Ellenfelünk az ázsiai csapatokra jellemző kitartással és harciassággal küzdött végig, de ezen az estén valódi csapatként működtünk. Minden pályára lépő játékos hozzátette a maga részét a sikerhez.

Az esti órákban megérdemelt kikapcsolódás következett, majd szombaton a házigazda SIAS University csapata ellen zártuk a tornát. Ezen a mérkőzésen több lehetőséget kaptak azok a játékosok, akik addig kevesebb játékidőhöz jutottak. Természetesen arra is ügyeltünk, hogy jó vendégek legyünk, és jövőre is szívesen lássanak bennünket. A torna során ráadásul kiváló kapcsolat alakult ki a SIAS csapatának szakmai stábja és játékosaink között.

A kitűzött céljainkat sikerült teljesítenünk. Egy hosszú, fizikailag és mentálisan is megterhelő, hatcsapatos nemzetközi tornán a negyedik helyen végeztünk.

Hazautazásunk előtt, vasárnap egy különleges programon vettünk részt, ugyanis meglátogattuk a világhírű Shaolin templomot. A világörökségi helyszín lenyűgöző látnivalóival méltó lezárása volt kínai tartózkodásunknak, és tovább gazdagította az amúgy is felejthetetlen élményeket.

Nagy öröm volt együtt dolgozni a csapattal, és részese lenni ennek a különleges nemzetközi kalandnak. A megszerzett tapasztalatok, az új kapcsolatok és a közösen átélt élmények hosszú időre emlékezetessé teszik ezt az utazást.

Publikálva: 9 órája , fríssítve: 7 órája