2026-05-19 08:38
Ünnepélyes keretek között vehették át ösztöndíjukat a Neumann STEM Akadémia program résztvevői 2026. május 15-én. A program célja a STEM-területek, vagyis a természettudományok, a technológia, a mérnöki tudományok és a matematika népszerűsítése, a tehetséggondozás támogatása, valamint a tudatos pályaválasztás elősegítése a középiskolás diákok körében.
A kezdeményezés kiemelt célja továbbá, hogy a középiskolás fiatalok már tanulmányaik során betekintést nyerhessenek az egyes műszaki és informatikai szakok szakmai tartalmába, valamint felkészülhessenek a tudományos diákköri tevékenységre is. A program ennek megfelelően a TDK középiskolai szekciójához is kapcsolódik, segítve a kutatói és innovációs szemlélet kialakulását.
A STEM Akadémia megvalósítását a Nemzeti Tehetség Program támogatja, amelynek pályázatán intézményünk immár második éve sikeresen szerepel. A Neumann János Egyetem az előző tanévben 11. évfolyamos középiskolások számára hirdette meg az ösztöndíjprogramot: akkor 8 város 12 középiskolájából összesen 64 pályázat érkezett.
A program sikere az idei tanévben tovább erősödött. Az intézmény ismét 13 millió forintos támogatást nyert el a program folytatására, ezúttal már 12. évfolyamos diákok számára, még célzottabban az egyes szakok szakmai tartalmára fókuszálva. Az idei felhívásra 73 pályázat érkezett, kiváló eredményekkel rendelkező diákoktól, közülük pedig 16-an az előző év ösztöndíjasai közül pályáztak újra. A magas színvonalú jelentkezésekre tekintettel az intézmény a Nemzeti Tehetség Program által támogatott 25 ösztöndíjas mellett további 15 hallgató számára saját forrásból biztosít ösztöndíjat.
A résztvevők számára a program idén is számos szakmai lehetőséget kínál. Emelt szintű matematika- és fizikaérettségi-felkészítő kurzusok indultak, emellett több diák betekinthetett a Tudományos Diákköri Konferencia munkájába is. A tanév során különféle tematikus szakmai napokon vehettek részt, ahol olyan területekkel ismerkedhettek meg, mint a járműdiagnosztika, a műanyagfeldolgozás, a 3D tervezés, az iOS-programozás, az etikus hackelés vagy a raktározási logisztika.
A program részeként gyárlátogatásra is sor került a Mercedes-Benz Hungary Kft.-nél, ahol a diákok testközelből ismerhették meg a modern ipari technológiákat és gyártási folyamatokat.
Különösen nagy élményt jelentett a járműves szakmai nap, amely során a résztvevők megismerkedhettek a Neumann János Egyetem innovatív fejlesztéseivel és járműépítő csapataival, többek között a Neumann H2, a Megalux, a Megaméter és a Supermoto projektekkel.
A program azonban még korántsem ért véget. A következő időszakban további szakmai események várják a diákokat: élménybeszámolóval egybekötött szakmai napot tart a Neumann Solar Team, sor kerül a Neumann Formula Student új versenyautójának leleplezésére, valamint újabb gyárlátogatásokra a Phoenix Mecano és a Hilti vállalatoknál. Emellett a résztvevők adatbázis-kezelési, hálózati, műszaki rajz- és CAD-technikai, valamint prezentációs technikákat fejlesztő kurzusokon is részt vehetnek.
A program egyik különleges lehetősége a Neumann Innovációs Tábor, ahová a legaktívabb és legmotiváltabb diákok nyerhetnek meghívást.
Gratulálunk a Neumann STEM Akadémia ösztöndíjasainak, és további sok sikert kívánunk számukra szakmai fejlődésükhöz!