
2025-06-04 14:08
2025. június 3-án volt az utolsó lehetőség, hogy kvalifikálják magukat a csapatok a World Robot Olympiad Nemzeti Döntőjére. Az Országos Elődöntőt a Neumann János Egyetemen rendezték meg, ahol 8-19 év közötti gyerekek mérték össze programozó tudásukat.
A verseny megnyitóján Dr. habil. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora, illetve Szilasi Péter Tamás, az Edutus Egyetem digitális oktatástudományi, fejlesztési és nemzetközi igazgatója köszöntötte a versenyzőket. A WRO Országos Elődöntőjében 48 csapat, azaz közel 140 fő mérte össze tudását RoboMission kategóriában, hogy bebizonyítsa a Nemzeti Döntőben a helye.
- Ez egy globális versenysorozat, 100 országban van jelen a verseny, ez azt is jelenti, hogy 100 országban ugyanezekkel a szabályokkal nagyjából ugyanebben az időszakban 60-70.000 fiatal versenyez. A 8-19 éves korosztály versenyéről beszélünk, amely az általános iskola első osztályától a középiskola legvégéig, az egyetemi évekig szól - mondta Szilasi Péter Tamás a WRO projektvezetője.
A versenyen három korosztály indulhat RoboMission kategóriában. Elementary, azaz a 8-12 év közöttiek, Junior, azaz a 13-15 év közöttiek, valamint Senior, azaz a 16-19 év közöttiek. A RoboMission kategóriában idén összesen 148 csapat indult. Ebből már 49 csapatnak korábban sikerült kvalifikációt szereznie a Nemzeti Döntőre.
- Egy teljesen önműködő programot kell létrehozni, egy teljesen egyedi tervezésű robotot kell összeállítani, ami alkalmas arra, hogy a versenypályán különböző objektumokkal kialakított feladatokat a gyerekek meg tudjanak oldani, anélkül, hogy egyszer is hozzányúlnának a robothoz. Elindítják a programot, és a robot onnantól kezdve két percen keresztül teszi a dolgát - mondta Szilasi Péter Tamás.
Elementary:
Bits (Győr)
Fürkész Gépezet (Budapest)
Eötvös Balatonfüred (Balatonfüred)
Junior:
Eggineers (Veszprém)
CODE BEM (Nyíregyháza)
Red Planet Rovers (Budapest)
Senior:
ZSIGULI (Tata)
NextGEN (Csongrád)
RoboGo (Érd)
A nemzeti döntőbe továbbjutó csapatok:
Elementary:
-Bits
-Fürkész Gépezet
-Eötvös Balatonfüred
-RoboHackers
-Szélhámosok
-UTJSZD
Junior:
-Eggineers
-CODE BEM
-Red Planet Rovers
-Tech Titans
-Chicas alegres
Senior:
-ZSIGULI
-NextGEN
-RoboGo
-B1ts
-Fent
-Belvar Robotics
A regionális fordulókon, valamint az országos elődöntőn továbbjutott csapatok a 2025. június 27-28. között megrendezésre kerülő nemzeti döntőn folytatják a megmérettetést, és esélyt kapnak arra, hogy a szeptember 2-5. között megrendezésre kerülő Open Championship versenyen Szlovéniában, vagy a november 26-28. között Szingapúrban tartandó Világdöntőn képviselhessék Magyarországot.