2025-05-20 11:25

Idén harmadik alkalommal rendezte meg sikeresen a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Hallgatói Eredményességet Támogató csoportja a Hallgatói Mentorkonferenciát. Az első éves hallgatók támogatására szervezett program zárásaként valósult meg a konferencia, melynek idei témája a Mesterséges Intelligencia volt. A hallgatók egy kutatói vagy projektmunka során a tavaszi félévben készültek szakjuknak megfelelő témákkal a konferencia-előadásra.

A GAMF Kar 2023 őszén indította el a Mentorprogramot, melynek célja, hogy támogassa az első évfolyamos hallgatók beilleszkedését és szakmai előrehaladást. Az őszi félév elején a beiratkozott hallgatók szakjuknak megfelelően 20-28-an kerülnek egy-egy mentorcsoportba. A program fontos eleme, hogy a mentoráltak nemcsak a mentoroktatóktól kapnak segítséget, hanem felsőbb éves mentorhallgató társaiktól is. Az őszi félévben a beilleszkedés segítésén, az egyetemi tanulást támogató módszerek elsajátításán, és a csoport közösséggé szervezésén van a hangsúly.

A tavaszi félév programjának fókuszában a szakmai fejlesztés, tehetségtámogatás áll, melynek lezáró eseménye az egy-egy központi téma köré szervezett Hallgatói Mentorkonferencia. Az idei konferencián 39 előadást hallottunk, több, mint 120 többnyire első évfolyamos hallgató előadásában. A hallgatók féléves felkészítését a mentoroktatók és a mentorhallgatók segítették. A 21. században a mérnöknek nemcsak megalapozott műszaki tudással, hanem megfelelő kommunikációs- és prezentációs képességgel kell rendelkezni, tudni kell csapatban dolgozni, képesnek lenni mérnöki problémák megoldására és szakmai anyagok önálló feldolgozására. A konferenciára történő felkészülés és a részvétel segíti az ún. soft skillek fejlődést. Minden évben nagy öröm látni, hogy a különböző mérnöki területek hallgatói egy-egy általánosabb témában hogyan fedezik fel azokat a területeket, melyek összekapcsolják szakterületeiket – elindulnak szakmai beszélgetések, gondolkodások, közös tervezgetések. A szervezők a Mentorprogram legnagyobb sikerének az immár hagyománnyá vált és egyedülálló Hallgatói Mentorkonferenciát tartják.