
2025-05-14 10:52
Az NFS Team számára a 2024-es szezon a tanulás és a kihívások éve volt, hiszen elsőéves csapatként kellett helytállniuk a nemzetközi versenyeken. A tavalyi tapasztalatok alapján idén két rangos megmérettetésen, az FS East és az FS Alpe Adria versenyeken indulnak, miközben új névvel és arculattal vágnak neki az évnek. Az idei tervekről Tóth Barnabás csapatkapitány avatott be minket.
- Hogyan értékelitek a 2024-es szezont? Miben szeretnétek fejlődni idén?
- A 2024-es szezonban elsőéves csapatként indultunk, ami számos kihívást jelentett, mivel a csapatban nem voltak olyan tagok, akik korábban autót építettek volna. Az év során a lengyelországi versenyen vettünk részt, ahol a verseny előtti tesztek során több alkatrész is meghibásodott, így bizonyos javításokat a verseny alatt kellett elvégeznünk. Bár az eredmény nem felelt meg teljesen az előzetes várakozásainknak, a csapat rengeteg tapasztalattal és élménnyel tért haza, amelyek segítségével sikeresebb 2025-ös szezont építhetünk.
- Miért változott meg a csapat nevet?
- A KEFO Motorsport elnevezés eredetileg a Kecskeméti Főiskolára utalt, amely már nem releváns az egyetemünk számára. Mivel egy szinte teljesen új csapatként indultunk, úgy döntöttünk, hogy friss arculattal és névvel folytatjuk. Így született meg a Neumann Formula Student Team név, amelynek rövidítése NFS Team. Reméljük, hogy ezzel a változással magunk mögött hagyhatjuk a közelmúlt nehézségeit, és méltó módon építkezhetünk a csapat korábbi sikereire.
- Milyen versenyeken terveztek idén indulni?
- Az idei évben két versenyen tervezzük megmérettetni magunkat: az FS East és az FS Alpe Adria versenyeken. Fontos szempont volt számunkra, hogy külföldi megmérettetésen vegyünk részt, így folytatva a tavalyi hagyományt. A versenyeket megelőző kvízekre alaposan felkészültünk, ennek köszönhetően több versenyre is kvalifikáltuk magunkat, így lehetőségünk volt a számunkra legmegfelelőbb eseményeket kiválasztani.
- Hogyan készültök a tavaszi Techtogether versenyre?
- Csapatunk az előző évekhez hasonlóan arra törekszik, hogy a versenyből a lehető legtöbbet hozza ki, ezért minden feladatot igyekszünk a legjobb tudásunk szerint megoldani. Már a feladatok kiosztásakor is megmutatkozik, milyen hatékonyan tudunk csapatként együttműködni. Szeretjük a kihívásokat, és örömmel vállalunk új feladatokat, amelyek nemcsak a meglévő tudásunkra építenek, hanem irodalomkutatást is igényelnek, így folyamatosan bővíthetjük ismereteinket. Emellett a helyszínen minden egyes feladat lehetőséget ad prezentációs készségeink fejlesztésére és finomhangolására, ami kiemelten fontos számunkra.
Forrás: www.autopro.hu