
2025-05-08 14:52
A Neumann János Egyetem és a Solman Hungary Kft. a mai naptól közösen szerveznek hiánypótló, piacképes végzettséget adó képzéseket a felnőttképzés területén, amelyek fő célja, hogy a legmodernebb 3D méréstechnikai ismereteken belül valós elméleti és gyakorlati tudást adjanak át akkreditált kalibráló laboratóriumi háttérrel a mai kornak megfelelő professzionális mérőeszközök használatával a duális partnerek, vállalati szereplők és minden érdeklődő szakember számára.
Az együttműködést hosszas előkészítés előzte meg, hogy a nyújtott képzések minél jobban illeszkedjenek a piaci igényekhez, azok a lehető leggyakorlatiasabb, az iparban dolgozók számára valóban használható tudást adjanak.
A képzések kidolgozásába a Solman és az NJE szakmai stábjának tagjai tudásuk legjavát adták bele. A minap megtartott hivatalos kézfogón pedig Malkovics Imre a Solman Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és Lovászi Gergely értékesítési vezető, a Neumann János Egyetem részéről Kanyuk Gitta felnőttképzési koordinátor, dr. Bata Attila tanszékvezető nevében pedig Hansághy Pál mérnöktanár voltak jelen.
A most induló képzési programok keretében három, egymásra épülő képzési program indul:
1. GD&T GPS képzés: ahol a hallgatók részletes oktatást kapnak a rajzi ismeretekről, GD&T és GPS(Geometrical Product Specification) követelményeiről. Rajzok alapján saját példákon keresztül gyakorlati megoldásokkal mutatjuk be, hogy hogyan kell alkalmazni “éles” helyzetben a tanultakat.
2. Koordináta méréstechnika alapok képzés:
Ahol a résztvevők megismerik a koordináta-méréstechnika legfontosabb alapfogalmait, a mérőgépek felépítését, a szenzorok típusait, a mérési hibák forrásait, valamint a műszaki rajz olvasásának alapjait (ISO GPS, GD&T).
3. Koordináta méréstechnika haladó képzés:
Ennek keretein belül a hallgatók számára a képzés haladó szinten mutatja be a teljes mérési folyamatot, a mérés tervezésétől a programozáson át a mérési jegyzőkönyvek elkészítéséig. Kiemelt hangsúlyt kapnak a 3D koordináta mérőgépek, a mérési stratégiák, a speciális rajzi jelölések, valamint a GPS szabványok és a gyakorlati alkalmazás.
Kinek ajánljuk a képzéseinket?
A programokat elsősorban duális partnereinknek és vállalati szakembereknek ajánljuk, de minden olyan érdeklődőt is szívesen látunk, aki szeretne naprakész, piacképes tudást szerezni a 3D koordináta méréstechnika és a geometriai tűrések területén. A képzések gyakorlat orientáltak, az ipari igényekhez igazodnak, és a résztvevők tanúsítványt kapnak a sikeres vizsga(k) elvégzése után.
Jelentkezés és további információ:
A képzésekre már lehet jelentkezni a Neumann János Egyetem honlapján, ahol minden aktuális információ elérhető.
A szervezők folyamatosan várják az érdeklődők jelentkezését, akár céges csoportok, akár magánszemélyek részéről.
Csatlakozzon Ön is a jövő ipari szakembereihez, és szerezzen naprakész tudást a Neumann János Egyetem és a Solman Hungary Kft. közös felnőttképzésein!
További részletekért és jelentkezésért látogasson el a Neumann János Egyetem felnőttképzési oldalára. https://nje.hu/kepzeseink/felnottkepzes