
2025-05-08 14:58
Tizenegy ország tizenhárom partnerintézményének képviselői látogattak el a Neumann János Egyetem által harmadik alkalommal megrendezett nemzetközi hétre, hogy tapasztalatot cseréljenek és tovább építsék az együttműködést 2025. május 5-e és 8-a között.
A hét folyamán a kikapcsolódást segítő programok mellett komoly szakmai előadásokat is tartottak. A külföldi intézményekből elsősorban oktatók, valamint a nemzetközi irodák munkatársai érkeztek Kecskemétre. Emellett a magyar hallgatók is ismereteket szerezhettek a külföldi tanulmányi lehetőségekről.
A 11 résztvevő ország
- Németország
- Lengyelország
- Szlovákia
- Szerbia
- Litvánia
- Málta
- Törökország
- Azerbajdzsán
- Üzbegisztán
- Egyesült Arab Emírségek
- Kína
Kohi Habib, az egyetem nemzetközi irodájának vezetője elmondta: a Neumann már több mint 70 külföldi partnerintézménnyel folytat együttműködést az Európai Unión belül és kívül. Ezek az együttműködések sok hasznot hoznak a feleknek a közös kutatás-fejlesztési projekteken, valamint az oktatói-hallgatói csereprogramokon keresztül.
A kecskeméti egyetem életében fontos szerepet játszik a nemzetköziesítés. Nő a külföldi hallgatók létszáma, jelenleg közel 300 külföldi diák tanul a Neumann három karán.
A cél, hogy az összegyetemi létszám 20%-át külföldi hallgatók tegyék ki – beleértve a teljes képzést végző és a csereprogramokon résztvevő diákokat.
A III. Nemzetközi Hét csúcspontját a szerda este tartott nemzetközi piknik adta, melyen a hazai és a külföldi oktatók, diákok, egyetemi munkatársak egy kötetlen estét tölthettek el együtt, kapcsolatokat építve és tapasztalatokat cserélve egymással.
Forrás: Hírös.hu