2025-02-21 08:48

Öt éve annak, hogy a Neumann János Egyetem rendszeres véradásokat szervez a Magyar Vöröskereszttel karöltve. Az egyetem munkatársai és hallgatói szívesen vesznek részt ezeken az alkalmakon, hiszen mindannyiuk számára fontos, hogy segítsék embertársaikat a bajban is.

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy felsőoktatási intézményként évről-évre rendszeresen bekapcsolódhatunk a véradó mozgalomba. Ez most már legalább ötéves hagyománnyal bír az egyetemünk életében, és egyre több hallgató, kolléga érzi úgy, hogy fontos, és szerepet vállal ebben a folyamatban - mondta el Dr. habil. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora.

Egy-egy véradáson több mint 70-en szoktak részt venni, ami alkalomról alkalomra csak nő.

Egyetemként, felsőoktatási intézményként a társadalmi felelősségvállalás szempontjából kiemelt jelentőséget tulajdonítunk a jótékonyságnak, a segítésnek, és a véradás erre egy nagyszerű alkalom - hangsúlyozta a rektor.

A véradást évente többször is megszervezi a Neumann János Egyetem, van hogy külön kampányokhoz csatlakoznak. Ezúttal a Valentin-nap adta az apropóját az eseménynek.

 

Forrás: Hírös.hu