2024-12-20 12:49
A Neumann János Egyetemen 2024. november 26-án ismételten megrendezésre került a Tudományos Diákköri Konferencia (https://tdk.nje.hu/), melyen az egyetem hallgatói tudományos munkájuk eredményét mutathatták be. Ezúton is köszönjük a fáradozásukat és komolyan elismerjük a kutatásokban résztvevő tehetséges hallgatókat!
A TDK konferenciát immár harmadik alkalommal a Neumann János Egyetem három kara közösen szervezte, ami az eseményt szó szerint is ismételten naggyá tette. Hogy mit is jelent ez számokban? A 9 szekcióban 24 GAMF-os (2023-ban 26), 13 KVK-s (2023-ban 5) és 14 GTK-s (2023-ban 16) előadás hangzott el. A számok jól jelzik, hogy a TDK népszerűsége töretlen, összesen 51 dolgozatot neveztek a hallgatók, melyek mindegyike magas szakmai és tudományos értéket képviselt. E töretlen népszerűség mikor is kezdődött? A témakörben külön szeretnénk kiemelni a Kertészeti és Vidékfejlesztési Kart, mely esetében a mostani volt az 50. (éves) megrendezett TDK-juk! A konferencia megnyitóján felidéztük ezt az elmúlt 50 Diákköri rendezvényt, melyek sokszínűsége és az ott elhangzott előadások eredményei lenyűgözték a hallgatóságot.
A GAMF Műszaki és Informatikai Kar esetében kiemelendő, hogy az MSc képzésnek köszönhetően már 7 dolgozatot is MSc-sek írtak, ami jól szemlélteti, hogy egy hallgató két vagy akár három TDK dolgozat elkészítésére is kényelmesen lehetősége van az egyetemi tanulmányaik során.
A Gazdaságtudományi Kar hallgatói szintén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, előadásaikra nemcsak az egyetemisták, hanem középiskolások is kíváncsiak voltak, nagy számú érdeklődő diák érkezett a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégiumból, a Kecskeméti SZC Kada Elek Technikumból, valamint a Kecskeméti SZC Széchenyi István Technikumból, a közeljövőben - már 2025 januártól - szeretnénk további középiskolák diákjait is bevonni a TDK-ban megvalósuló kutatások izgalmas világába. A diákok mostani TDK részvételét számos egyeztetés előzte meg, amelyek során kidolgozásra került a középiskolások számára is jól illeszkedő, közös kutatások működési modellje. A GTK életében a mostani konferencia szervezése csupán egy apró cseppnek számít, ugyanis 2027-ben az NJE-GTK fogja szervezni a közgazdaságtudományi Országos TDK-t. Már most lehet tudni, hogy az OTDK-n ezres nagyságrendű lesz majd a résztvevők száma, melynek kezelése és a teljes konferencia szervezése komoly feladatnak ígérkezik és ez egyben a régió számára is egy hatalmas esemény, amely az egyetemünk számára nagy láthatóságot (visibility) hoz majd a teljes Kárpát-medencében. Ha az eddigi rendezvényeink színvonalasságából indulunk ki, nincs okunk aggodalomra, közösen ezt is jól meg fogjuk oldani!
Visszatérve a TDK-n résztvevő hallgatókra fontos kiemelni a helyezéseket, melyek részletes ismertetése a TDK weboldalán található: https://tdk.nje.hu/eredmenyek/aktualis.
Röviden összefoglalva az eredményeket:
- GAMF-on 7db 1. helyezett, 7db 2. helyezett, 6db 3. helyezett és 4db különdíjas dolgozat született.
- GTK-n: 5 db 1. helyezés, 5 db 2. helyezés, 2 db 3. helyezés és 2. különdíj került kiosztásra.
- KVK-n: 1db 1. helyezett, 2db 2. helyezett 3db 3. helyezett, 3 db különdíj és 4 db dicséret született.
Sok egyetem megirigyelheti e számokat, s mi büszkék vagyunk arra, hogy a Neumannos hallgatók megint kitettek magukért!
A hallgatók mellett fontos a témavezetőkről is pár gondolatot megosztani, akiknek az odaadó lelkes munkája nélkül a dolgozatok nem születhettek volna meg (ld. https://tdk.nje.hu/eredmenyek/aktualis). A konferencia sem jöhetett volna létre az egyetemi TDK Tanács és a szervezők munkája nélkül, különösképpen nagy köszönet illeti: Czeglédi Tímea, Suba Edina, Tordas Csilla, Kálmán-Borzák Nikolett, Ba Zsuzsanna, dr. Angeli Eliza és Csík Norbert munkáját. Velük az ország egyik (ha nem) a leghangulatosabb TDK-ja volt idén. Érdemeik közé sorolható a TDK-t támogató szponzorok felkeresése és a hallgatók ajándékainak összegyűjtése, mely valóban emlékezetessé tette a díjátadót. A szponzorok listája évről-évre növekszik, s mi büszkén évről-évre megosztjuk a weboldalunkra látogatókkal, ez úton is köszönjük a vállalatoknak a legkiemelkedőbb hallgatók ilyen formájú támogatását is: https://tdk.nje.hu/tamogatoink/tamogatoink-2024-ben.
Számunkra nagy örömöt jelent a hallgatók tudományos világ felé mutatott érdeklődése, mely reményekkel tölt el bennünket, hogy tanulmányaikat folytatják és később a jövő oktató generációjához is csatlakoznak.