2024-09-25 14:06
A magyar népmesék kimeríthetetlen gazdagságából merít a Neumann János Egyetem idén ősztől meghirdetett új kurzusa. A közel 50 regisztrált diák – köztük több szenior hallgató – elsősorban kommunikációs készségeinek fejlődését várhatja az óráktól. Az előzetes felmérések szerint ugyanis erre mutatkozott a legnagyobb igény, így ezt a fókuszt választották – mondta Nagy Dóra oktató a Mesés kompetenciák című kurzus 2024. szeptember 24-i bemutatóján, melyen dr. habil. Fülöp Tamás rektor mellett Bán János, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezetője és dr. Varga Zoltán filmtörténész is részt vett.
A kurzuson áttekintik a népmesék néprajzi hátterét, szimbolikáját, és a Magyar népmesék sorozat egyes epizódjait kielemezve fejlesztik a hallgatók kommunikációs kompetenciáit, azaz érveléstechnikáját, logikáját, nyelvi készségeit – magyarázta Nagy Dóra egyetemi tanársegéd, aki eredetileg politikai kommunikációt és marketinget tanult, jelenleg pedig a Debreceni Egyetem néprajz szakos doktorandusza. Minderre a széles, interdiszciplináris tudásra szüksége is van a kurzushoz.
Dr. habil. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora, aki maga is személyesen részt vett a kurzus kidolgozásában, kiemelte, hogy egy országosan is egyedülálló tárgyról van szó, amely értékes, a 21. században is használható tudást közvetít a diákoknak.
Bán János, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezetője többek között arról beszélt, hogy a 100 epizódot számláló sorozat rendkívül népszerű nemcsak hazánkban, de külföldön is: a legnagyobb videómegosztón a csillagászati 200 milliós nézettséget közelíti. Kiemelte, hogy újabb epizódok vannak készülőben egy fiatal, tehetséges csapatnak köszönhetően, akik a Kecskemétfilmnél kézbe vették az ikonikus sorozat folytatását.
Dr. Varga Zoltán filmtörténész felidézte, hogy A kecskeméti animációs film című kötetének írásakor, 2017 novemberében 2-3 hetet szánt arra, hogy megnézze és kijegyzetelje a Magyar népmesék sorozat mind a 100 epizódját. Ebből a kutatómunkából született a 2019-ben megjelent kötet egyik hosszú, mintegy félszáz oldalas fejezete. Mint mondta, a hosszas munka ellenére úgy érzi, hogy szinte csak a felszínét érintette a meséknek, ezért most kifejezetten örül annak, hogy ez a kurzus markáns, új szempontokból vizsgálja mesekincsünket, és izgalmas, új oldalait tárhatja fel.
A Mesés kompetenciák című szabadon választható kurzust egyelőre egy félévre hirdetették meg. A 13 alkalmon a Neumann János Egyetem bármely hallgatója részt vehet, sőt, szenior hallgatók előtt is nyitott.
Forrás: hírös.hu