2024-09-06 07:56
Az informatikai mérnök hallgatók gyakorlatorientáltabb képzését segíti, a GAMF Kar Informatikai Tanszéken az NJE Start Program keretében ma aláírt megállapodás. Az IB Controll Kft.-vel kötött szerződés révén a diplomát szerzett fiatal szakemberek tudása jobban igazodik majd a munkaerőpiaci elvárásokhoz.
Aláírták az első „NJE Start Program” szerződést a GAMF Kar Informatikai Tanszékén. Mindez azt jelenti, hogy a program keretében szorosabbra fűzi kapcsolatát a Neumann János Egyetem és az IB Controll Kft. Az együttműködés keretén belül a cég képviselői az oktatók közreműködésével bemutató órákat, komplex „Informatikai projektfeladat” című tantárgyat oktatnak majd, valamint gyakorlati helyet és szakdolgozati lehetőséget biztosítanak hallgatók számára.
Az NJE Start Program olyan képzési utat biztosít hallgatóink számára a diplomaszerzési időben, amikor eljuthatnak a vállalatokhoz, megtapasztalhatják azt, hogy ott milyen szakmát, milyen utakat, pályákat és milyen karriert tudnak kiépíteni. Közelebb kerülnek a vállalati szférához, és itt az akadémia tudás mellett megszerezhetik azokat a gyakorlati képességeket, kompetenciákat, amelyek majd a munkaerőpiacon a diplomájukat még értékesebbé teszi és a vállalatok számára is biztosíthat utánpótlást - nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Dr. habil. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora.
A rendezvényen Apáti László az IB Controll Kft. ügyvezetője azt hangsúlyozta, hogy országosan jellemző az, hogy a felsőfokú képzések illetve a munkaerőpiac elvárásai nincsenek összhangban. A cégvezető hangsúlyozta, hogy a Neumann János Egyetem nagyon jó alapokkal rendelkezik és ezt fogja erősíteni a ma aláírt együttműködés. Mint a rendezvényen elhangzott, a piaci elvárások folyamatosan nőnek a fiatal mérnök hallgatók felé, ezért ezekhez gyorsan kell alkalmazkodnia az egyetemi képzéseknek is. Ennek egyik módja a Kecskeméten több évvel ezelőtt elindult duális képzés, amelyet kiegészít az NJE Start Program.
Itt is arról van szó, hogy cégekkel együtt működve végezzük a képzést. Nagy különbség azonban, hogy az NJE Start az utolsó három félévben, specializáció során kerül bevezetésre. Szembesültünk ugyanis azzal, hogy a duális képzés hét féléven keresztül tartó együttműködés, amely olyan mély együttműködést igényel a cég és a hallgató részéről, amelyet nem mindenki tud felvállalni, hiszen itt a nyári és téli szüneteket is lényegében fel kell áldozni. Ez a program már a végjátékra fókuszál, hiszen csak az utolsó három féléves munkát kell beletenni - mondta el dr. Kovács Lóránt, a GAMF Műszaki és Informatikai Kar dékánja.
A most aláírt megállapodás azért is jelentős, mert a kecskeméti egyetemre jelentkező informatikus hallgatók száma folyamatosan emelkedik és ezen belül a külföldi hallgatók létszáma is.
Forrás: www.hiros.hu