2024-08-29 13:14

Kilencedik alkalommal szerveztek MINMAFI konferenciát a Neumann János Egyetem GAMF Karán. A rendezvény célja az informatika, matematika és fizika oktatás területén a középiskolákban alkalmazható korszerű módszerek és eszközök megtárgyalása.

A 2024. augusztus 29-én megrendezett konferencia a GAMF 60 programsorozat kiemelt eseménye volt, az informatika, matematika, műszaki tudományok területén tanító középiskolai és egyetemi tanárok konferenciája, ahol az ismeretátadás és a közösségépítés mellett érdekes témákat is felvetettek.

A plenáris előadások témakörei a kiberbiztonság és a mesterséges intelligencia helyes felhasználása köré csoportosultak. Dr. Pásztor Attila, a GAMF Informatikai Tanszékének vezetője elmondta, hogy az egyetem bemutatása után kerekasztal-beszélgetéseket tartottak az évkezdés aktuális kérdéseiről, a digitális átállással, az új digitális tantárgyakkal, a digitális érettségivel kapcsolatban.

Dr. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora elmondta: büszkék arra, hogy a konferencia országos méretűvé nőtte ki magát, és az ország több pontjáról járnak ide vissza. Mind az egyetemek, mind a középiskolák számára a legnagyobb nehézséget a módszertani kihívások jelentik, a digitális transzformációval, a tananyagok megújításával, a Z-generációnak szóló ismeretátadással.

“Én azt gondolom, hogy ebben tudunk egy nagyon jó közös platformot kialakítani annak érdekében, hogy könnyebb legyen az átmenet a fiatalok számára a középiskolai oktatásból a felsőoktatásba, mi pedig minél hamarabb tudjuk őket megtanítani azokra az ismeretekre, amelyek egy diplomaszerzéshez szükségeltetnek." - fogalmazott dr. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora.

A konferenciát dr. Béres Gábor, a GAMF Kar tudományos dékánhelyettese nyitotta meg, ismertetve a 60 éves GAMF Kar programjait is.

A rendezvény elsődleges célja annak elősegítése, hogy a felsőoktatási és közoktatási intézmények oktatói és kutatói a matematika, a fizika, az informatika korszerű és hatékony oktatásáról, a középfokú oktatás kihívásairól előadások és kerekasztal-beszélgetések révén tapasztalatot cserélhessenek.

Forrás: Hírös.hu