2024-07-25 13:04
A Neumann János Egyetem CAMPUSA volt a harmadik állomása a Youth International Competition on Global Governance 2024 (YICGG) világverseny ötnapos döntőjének. A sanghaji Fudan Egyetem és a Neumann János Egyetem közös szervezésében létrejött versenyre 40 országból több száz diák jelentkezett, amelyből 100 fő jutott a döntőbe.
A 2007-ben útjára indult YICGG Youth Innovation Competition on Global Governance ifjúsági világversenynek idén a Magyar Nemzeti Bank kiemelt támogatásával, a kecskeméti Neumann János Egyetem, valamint a Budapesti Metropolitan Egyetem társszervezésével hazánk ad otthont.
A világverseny ötnapos döntőjének harmadik állomása 2024. július 24-én a kecskeméti egyetem volt, ahol közel 100 hallgató mérte össze tudását a mesterséges intelligencia és a fenntarthatóság témakörében.
Dr. habil. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora a kecskeméti versenynap megnyitója során kiemelte, hogy a megmérettetés a világ legragyogóbb fiatal elméit hozza össze, akik mindannyian egyedi nézőpontokkal, sokféle tapasztalattal és a változás iránti közös szenvedéllyel rendelkeznek. A különböző nemzetiségű fiatalok az elmúlt napokban erőteljes vitákat folytattak, összetett kérdésekkel foglalkoztak és együtt dolgoztak, hogy innovatív megoldásokat dolgozzanak ki a világ legégetőbb kihívásaira.
Mint mondta, a Neumann János Egyetem örömmel csatlakozott a nagyszerű, nemzetközi verseny szervezéséhez, hiszen a felsőoktatási intézmény dolgozói is a közös felelősségvállalásban és a közös tenni akarás értékeiben hisznek.
A döntőbe jutott különböző nemzetiségű diákok a megmérettetést követően a magyar felsőoktatás egyik fontos pillanatát is átélhették, hiszen az egész napos kecskeméti megmérettetés zárásaként a versenyzők meghívást kaptak a Neumann hivatalos Pont Ott Partijára. Július 24-én este ugyanis kihirdették a felvételi eljárás ponthatárait Magyarországon, amit Kecskeméten a Deák Ferenc téren ünnepelhettek együtt a fiatalok az egyetem munkatársaival közösen.
A világverseny első napján egyébként a Neumann János Egyetem együttműködési megállapodást kötött a Fudan Egyetemmel, melynek célja, hogy az eddigi kapcsolatokat szorosabbra fűzzék és kiterjesszék közös kutatás-fejlesztési területekre, valamint felgyorsítsák a nemzetközi hallgatói és oktatói mobilitást a két intézmény között.