2024-06-26 16:50
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Neumann János Egyetem munkatársai több helyen és más-más közönség számára tartottak prevenciós előadásokat a Kibervédelemmel kapcsolatban.
2024. únius 19-én a Széchenyi István Közösségi házban a CédrusNet program keretén belül az idős korosztály számára a Mesterséges Intelligencia sötét oldaláról volt szó, ahol a rendőrség részéről Tanács László c. r. őrnaggyal, az egyetem részéről pedig Dr Göcs Lászlóval találkozhatott a közönség.
Az országos méretű Múzeumok Éjszakája programsorozat keretén belül június 22-én a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság KiberEst néven szervezett 2 előadást, ahol Dr. Göcs László tartott előadásokat az informatikai biztonságtudatosság növeléséve kapcsolatban, minden korosztály számára.
A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara június 25-re szervezett vállalatok HR vezetői számára, MENTÁLIS TŰZFAL – avagy a munkavállalók önvédelmi mechanizmusainak erősítése az online térben címmel előadást. A rendezvény Váróczi-Bakos Rita r. őrnagy előadásával kezdődött, majd Dr. Göcs László folytatta. A rendezvény célja elsősorban az volt, hogy a HR vezetők szembesüljenek olyan kibervédelmi kockázatokkal, melyek érinthetik a vállalataikat és így az elhangozott információkat eljuttassák kollégáik számára.