2024-06-19 12:36

A Hungarian Startup University Program zárórendezvényét rendezték meg 2024. június 13-án a Neumann János Egyetemen. A már négy éve sikeresen működő tantárgy keretében a diákok támogatást kaphattak az ötleteik megvalósításához. Az idei tanévben 5 csapat is sikerrel zárta tanulmányait.

A Hungarian Startup University Program (HSUP) hallgatóit dr. Fülöp Tamás a Neumann János Egyetem rektora köszöntötte. 

- Az első felsőoktatási intézmények között csatlakoztunk ehhez a programhoz és most már valóban több száz olyan Neumann-os hallgató is részt vett ebben a programban, amely úgy gondolom nagyon komoly értéket képvisel és nagyon komoly hozzáadott értéket biztosít a diplomához - mondta dr. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora.

A program célja, hogy felkészítsék a startuposokat arra, hogy hogyan tudják innovatív vállalkozási ötletüket megvalósítani, illetve majd támogatókat bevonni.

- 100 hallgatóból idén a legtöbb 5 csapatot tudta egyetemünk indítani, amelyre a program keretein belül még 1,8 millió forint támogatást is kaphattak a hallgatók. Így végig mentorálást, innovatív ötleteik megvalósításának támogatását kapták az egyetemünktől, vállalati partnerektől - nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak dr. Berczeli Miklós, adjunktus, a Neumann János Egyetem HSUP tantárgyfelelőse.

A HSUP program 2020-ban indult először az egyetemen, akkor még csak 30 hallgatóval, mára már azonban több mint 100-an vettek részt rajta. A kurzus egy éves, melynek első fele online oktatás keretében zajlik. Ekkor a hallgatók megszerzik a startup ökoszisztémájához tartozó tudásokat, de már a saját ötleteiket alakítják. A második félévben a piacfelmérés, a megvalósítás, az üzleti terv összeállítása van középpontban. A  zárórendezvényen résztvevők megismerkedhettek az AI naplóval, az AI asszisztenssel, egy bútor újrahasznosítással és az ápolókat segítő alkalmazással, valamint egy gyermekek számára alkotott készségfejlesztő alkalmazással is.

- Ez egy kétdimenziós korai fejlesztőjáték 2-8 éves korig. Mi abban vagyunk a legjobbak, hogy a korai fejlesztőkkel már a projekt elején felvettük a kapcsolatot. Ők elmondták a véleményüket, azt, hogy az ellenkezőjét kellene csinálnunk, mint amit most a piacon látni, akár amerikai piacon is. Tehát lényegében a top 5 korai fejlesztőnél mi jobbak leszünk - mondta Molnár Jennifer, a ProjectKids elnevezésű projekt képviselője. 

A startuposok a prezentálást követően egyénileg folytatják majd a vállalkozásuk felvirágoztatását, de számíthatnak az Alma Materre is, hiszen amiben tudja, a továbbiakban is segíti majd őket a Neumann János Egyetem.

HUNGARIAN STARTUP UNIVERSITY PROGRAM (HSUP) 2023-2024
STARTUP-2024-HSUP-23
Támogatott: Neumann János Egyetem
Pályázat futamideje: 2024.03.01-2024.06.30
Támogatás összege: 4.500.000 Ft

„A STARTUP-2024-HSUP-23 azonosító számú projekt a Nemzeti Innovációs Ügynökség közreműködésével, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból valósult meg.”