2024-06-05 10:41
TÜV minőségügyi referens oklevelet szerezhetnek a Neumann János Egyetem hallgatói. Az erről szóló együttműködési nyilatkozatot 2024. június 4-én írták alá a CAMPUS-on.
A megállapodás kiemelt célja, hogy a Neumann János Egyetem hallgatói a „Minőségmenedzsment” című kötelező tantárgy elvégzésével jogosulttá váljanak a TÜV minőségirányítási referens oklevél megszerzésére. Az erre épülő szabadon választható tárgy második féléves elvégzésével jövő tavasszal már a TÜV minőségirányítási rendszerfejlesztő oklevelet is megszerezhetik.
A GTK hallgatói így a TÜV nemzetközileg elfogadott oklevelét kapják meg a jövőben. A képzés által betekintést nyerhetnek a nemzetközi minőségügyi világba. Mindezek munkaerőpiaci előnyhöz juttatják majd a hallgatókat, hiszen nem csak egy diplomájuk lesz, hanem gyakorlatorientált képzésben is részt vesznek.
Az együttműködési aláírást megelőzően Baráth Katalin, a TÜV akadémiai terület vezetője mutatta be a cég működését, majd dr. Kárpáti József, a Gazdaságtudományi Kar dékánja számolt be az egyetem jelenlegi működéséről, valamint arról, hogy a minőségügynek milyen jelentősége van a gazdasági képzésben.
Forrás: Hírös.hu