2024-06-03 08:46
A World Woman University Presidents Forum (WWUPF) május 25-29. között tartotta 11. ülését a kínai civilizáció születésének helyén, Csengcsouban, a Huanghe Science and Technology University kampuszán. A konferencián a Neumann János Egyetem rektorhelyettese, Dr. Sági Norberta képviselte a magyar női egyetemi vezetőket.
A találkozón 60 ország több mint 200 képviselője vett részt, akik mind egy-egy egyetem jelenlegi vagy egykori rektorai, rektorhelyettesei, illetve elnöki, elnökhelyettesi feladatait látják el.
A fórum idei témaválasztását az a meggyőződés indokolta, hogy a felsőoktatásnak a kulturális különbségek okozta kihívások, a gyors technológiai fejlődés közepette nagy felelőssége van a béke fenntartásában, a női egyetemi vezetőknek pedig különösen fontos szerepe van a kulturális integráció és közös fejlődés előre mozdításában. A felsorolt témákkal kapcsolatban, több szekcióban is tartottak előadásokat a találkozó során.
A Fórum résztvevői Nyilatkozatukban a következő gondolatokat fejtették ki:
A felsőoktatásnak meg kell tartania nyitottságát és támogatnia kell a multikulturális ökoszisztémát. A felsőoktatási intézmények nyitottsága azt jelenti, hogy szívesen fogadnak eltérő kulturális háttérrel rendelkező hallgatókat és oktatókat, ösztönzik az interdiszciplináris és transznacionális kapcsolatokat.
A felsőoktatásnak sürgősen „új világpolgárokat” kell képeznie, hogy a közös válságokra együtt tudjanak választ adni. A különböző felsőoktatási fórumokon el kell mélyíteni az oktatási rendszer ki- és átalakításáról szóló beszélgetéseket.
A felsőoktatásnak aktív szerepet kell vállalnia az oktatás új módszereinek felfedezésében és alkalmazásában, az AI veszélyeinek kezelésében.
A felsőoktatásnak a nemi esélyegyenlőség aktív megvalósítóinak kell lennie, és ezt a szabályzataiban, intézkedéseiben is le kell képeznie. Az egyetemeknek észre kell venniük a női kutatókban rejlő lehetőségeket, meg kell vizsgálniuk a női hallgatók és munkatársak helyzetét, és ennek folyamatos fejlesztését kell megcélozniuk. A női vezetőknek példaként kell szolgálniuk, támogatniuk kell a fiatal nőket és segíteni a nemi egyenlőség megvalósulását az egyetemen belül.
A WWUPF az utóbbi 24 évben folyamatosan az emberiség és a kultúra nagy problémáit tűzte napirendre. A Fórum története során a világ 120 országából több mint 2000 női egyetemi vezető vett részt a felsőoktatásnak e nemzetközi közösségében.