2024-05-22 14:26
A hallgatói életet fejlesztő és a járműmérnöki oktatást támogató megállapodást kötött a Neumann János Egyetem és a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. A kecskeméti székhelyű egyetem és a német járműipari szereplő a most megkötött megállapodásával a több mint egy évtizedre visszatekintő stratégiai együttműködését erősítette meg.
A kecskeméti Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a Neumann János Egyetem duális képzési rendszerének kiemelt szereplője azáltal, hogy kezdetektől foga a legtöbb hallgatót foglalkoztatja a szervezett keretekkel rendelkező gyakorlat orientált képzési rendszerben. A Neumannos diákok között szakterülettől függetlenül egyre népszerűbb a kecskeméti autóiparba való bekapcsolódás lehetősége, amelyet jól mutat az is, hogy idén ősztől jelentősen emelkedhet a kecskeméti gyár által foglalkoztatott duális hallgatók létszáma. A korábbi stratégiai megállapodás része volt az is, hogy a kecskeméti egyetem oktatási rendjének is része legyen a járműipar alapszerkezetének megismertetése. Ennek érdekében 2020 őszétől kredit értékű tantárgyat alakítottak ki „Made in Kecskemét” címmel. A szabadon választható előadás keretében a hallgatók megismerhetik a gyár felépítését, működését, valamint azt is, hogyan épül fel egy Mercedes-Benz autó.
A most megkötött támogatási szerződés célja, hogy tovább szélesítse a felek együttműködését úgy, hogy a hallgatói élet átalakulását is szorgalmazzák. A szponzoráció keretében további három évre kiterjesztik a „Mercedes-Benz Made in Kecskemét” két kreditet érő tantárgy oktatását, a gyakorlati tapasztaltok megismerése érdekében pedig két teszt autót kap a járműmérnöki tanszék kutatóműhelye. A megállapodás részeként a kecskeméti autógyár pénzügyileg is támogatja az egyetemi életet. A hallgatói önkormányzat rendezvényei, valamint a hallgatók részére szervezett versenyek, konferenciák és a nyílt napok is támogatásban részesülnek. Különleges eleme a mostani megállapodásnak az, hogy az egyetemen kialakítanak egy pihenőzónát Mercedes-Benz Meetingbox néven.
A támogatói szerződést 2024. május 22-én írta alá Jens Bühler, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és Dr. Nagy Zoltán, a kecskeméti Neumann János Egyetem elnök-vezérigazgatója. A sajtónyilvános eseményen elhangzott, hogy a cél továbbra is az, hogy az egyetem és az autógyár szakmai kapcsolata bővüljön, valamint az autógyár egyetemi hallgatók körében történő népszerűsítése mindkét fél hallgató, illetve munkaerő toborzó célját is támogassa.
Fotók: Magyar Szabolcs, Bogdándi Ferenc