2024-03-21 09:34
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. szakmai és pályaorientációs napot szervezett a Neumann János Egyetem CAMPUS-án, annak kapcsán, hogy hidrogén üzemanyagcellás hajtásrendszerű autóbusz közlekedik egy hónapig Kecskeméten. A szakmai program meghívottjai és a délutáni pályaorientációs programra érkező középiskolások, valamint egyetemisták többek között a hidrogén üzemanyagcellás hajtásrendszerrel ismerkedhettek.
A szakmai programban Dr. Mészáros Virág, a HUMDA vezérigazgatója a hidrogén üzemanyagcellás autóbusz demonstrációs mintaprojekt eddigi eredményeit ismertette. Molnár Szabolcs, az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület főtitkára a hidrogén közlekedésben történő felhasználási lehetőségeiről; Bándy Tamás, a Messer Hungarogáz Kft. igazgatója a hidrogéntechnológia alkalmazásáról és a biztonsági kérdésekről; Hári Ernő, a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. ügyvezetője a pilotprojekt üzemeltetési tapasztalatairól; Balogh Dániel, a Linde Gáz Magyarország Zrt. piac- és üzletfejlesztési menedzsere és Horváth Ferenc, a Volánbusz Zrt. járműfejlesztési vezetője pedig a Budapest agglomerációs pilot projekt tapasztalatairól tartott előadást.
Az érdeklődők egy kerekasztalbeszélgetést is meghallgathattak a hidrogénmobilitás jelenlegi kérdéseiről és kihívásairól, melyen a Neumann János Egyetemet Kis Dávid, a Hidrogéntechnológiai Tudásközpont igazgatója képviselte.
A rendezvény szerves része a hidrogén-üzemanyagcellás autóbuszprojektnek, amely Kecskemétre is ellátogatott. A HUMDA ezzel összefüggésben kiemelt figyelmet fordít a pályaorientációra, a jövő hidrogéntechnológiában jártas szakértő nemzedékének támogatására és képzésére a teljes hidrogén értéklánc mentén. A hidrogéntechnológiai iparágnak már rövid távon is szüksége van közép- és felsőfokú szakképzettséggel rendelkező szakemberekre: szerelőkre, karbantartókra, szakmérnökökre, projekt menedzserekre, adminisztratív támogatásra.
Márciusban a HUMDA szervezésében egy országos kísérleti projekt részeként hidrogén üzemanyagcellás hajtásrendszerű autóbusz közlekedik a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. számos menetrend szerinti járatán. A tesztidőszak alatt az utasok az érvényes díjszabásban meghirdetett díjtételekkel és feltételekkel próbálhatják ki a működése során káros égéstermékek helyett csak vízgőzt kibocsátó, alacsony zajterheléssel üzemelő Solaris autóbuszt. Az Urbino 12 hydrogen típusú demóbusz összesen 89 utas szállítására képes, háromajtós, 12 méter hosszú és még április 1-ig közlekedik a városban. Ezt követően Kaposvárra, Zalaegerszegre és Győrbe látogat a mintaprojekt. Az egy éven át tartó próbaüzem nemcsak a döntéshozók dolgát könnyítheti meg, hanem az utasokat is meggyőzheti a modern megoldások előnyeiről.
Az autóbusz januárban Debrecenben, februárban pedig Miskolcon közlekedett, míg egy másik hidrogén üzemanyagcellás busz egy évig a budapesti agglomerációban üzemel.
A HUMDA számára a szemléletformáláson túl az adatgyűjtés és a Zöld Busz Programból származó üzemeltetési adatokkal való összehasonlításon alapuló elemzések készítése a projekt célja. A kapott adatokkal felvértezve segíteni tudjuk a zéró emissziós járművek és a hidrogén technológia iránt érdeklődőket beszerzési döntések meghozásában, a környezetileg, technológiailag és gazdaságilag együttesen értelmezhető megoldások létrehozásában.