2024-03-06 15:46
A Neumann János Egyetem is részt vesz az APAIE (Asia-Pacific Association for International Education) Konferencián és Kiállításon 2024. március 4-8-ig, Ausztráliában, Perth-ben.
Húsz évvel ezelőtt az APAIE 13 egyetem találkozójával jött létre a dél-koreai Szöulban. Két évvel később az első konferencia és kiállítás 400 résztvevővel folytatódott. Az idén 20 éves APAIE, fennállását a 17. konferenciával és kiállítással ünnepli, melyen már több mint 2500 delegált vesz részt, közöttük a kecskeméti Neumann János Egyetem is.
Az évek során az APAIE eredeti célja nem változott, hiszen a nemzetközi felsőoktatási intézmények összefogását szolgálta, mind az ázsiai és csendes-óceáni térségen belül, mind pedig a régió és a világ többi részének összekapcsolásával. Kiváltság, hogy egy ilyen sokszínű közösség részesei lehetünk, különböző kultúrákkal, történelmekkel, perspektívákkal és tapasztalatokkal. Az éves APAIE konferencia és kiállítás célja a kölcsönös eszmecserét ösztönzi.
A 3 napos konferencia és kiállításon számos előadás, workshop és találkozó keretén belül tárgyaltak arról az NJE képviselői, hogy miként tudnak kapcsolatot kialakítani más nemzetközi egyetemekkel, mi a nemzetközi felsőoktatás jövője, milyen új trendek jelennek meg és azok milyen hatással lesznek a globalizált felsőoktatási rendszerre.