2024-02-16 21:51
A megnövekedett hallgatói létszámnak köszönhetően két diplomaosztót tartottak 2024. február 16-án a Neumann János Egyetemen. A felsőoktatási intézményben a 2023/2024-es tanév őszi félévében összesen 329 hallgató, záróvizsgázott. A GAMF Műszaki és Informatikai Karon 203 hallgató-, a Gazdaságtudományi Karon 91 hallgató-, a Kertészeti és Vidékfejlesztési Karon pedig 35 hallgató tett záróvizsgát.
Az ünnepi eseményen először az egyetem rektora, dr. habil Fülöp Tamás osztotta meg gondolatait a végzős hallgatókkal. Hangsúlyozta, hogy a diplomaosztó alkalmával az igazi tudást ünnepelhetjük. Kiemelte, azért ünnepi, és kivételes ez a nap, mert az elmúlt évek küzdelmei, lemondásai és nehézségei elvezették a jelenlévőket a végső célig, vagyis a diplomájuk megszerzéséhez. Amikor a diploma átadása után elengedik a hallgatók kezét nem csupán az egyetemen töltött évek alatt megszerzett tudásukra, tapasztalataikra lehetnek büszkék, hanem arra a közösségre, szemléletmódra, értékrendre is, amit az egyetem falain belül sajátíthatta el.
Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere is köszöntötte a végzős hallgatókat, aki beszédében hangsúlyozta, hogy különleges esemény a diplomaátadó ünnepség, hiszen egy korszak véget ér, de egy teljesen új út veszi kezdetét. Kiemelte, a Neumann János Egyetem képzése páratlan az országban, hiszen elsőként vezették be a duális képzést és elsőként fogtak össze a vállalkozásokkal, hoztak létre egy olyan oktatási modellt, amellyel már akár a diploma kézhezvétele előtt is kiváló szakmai karrierre tehetnek szert a tanulók. Aki erre az egyetemre jön, az a diploma mellé munkahelyet is kap – jelentette ki Szemereyné Pataki Klaudia.
A diplomaossztó ünnepségen nemcsak a diplomákat adták át a végzős hallgatóknak, hanem az eltelt évek kiváló teljesítményéért járó jutalmakat is.
A Gazdaságtudományi Karon tudományos diákköri munkájáért és a záróvizsga kiváló teljesítéséért dicséretben részesült Major Edit Ágnes pénzügy és számvitel szakos hallgató, aki évfolyamelsőként végzett és Tóth Enikő, gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató. Kiváló eredményű diplomájáért dicséretben részesültek Micsinai Milán és Laczi Liza pénzügy és számvitel szakos hallgatók, valamint Borbély Anna Mária gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató. A GTK kiemelkedő közösségszervezési, és szakmai közéleti munkájáért, valamint jeles diplomájáért dicséretben részesült Ferkóné Gödény Anna Napsugár gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató.
A Kertészeti és Vidékfejlesztési Karról jutalomban részesültek kiváló tanulmányi eredményeikért Nagy Rebeka Anna és Gyuris Ármin kertészmérnöki szakos hallgatók. Jeles tanulmányi eredményéért Benke Laura vidékfejlesztési agrármérnöki szakos hallgató, illetve kiemelkedő közösségi munkájáért Moravcsik Dániel mezőgazdasági mérnöki szakos hallgató.
A GAMF Műszaki és Informatikai Karon kiemelkedő tanulmányi eredményükért Balog Imre Dezső, Balog Szabolcs, Dudás Patrik, Gyurkó Alexandra, Havasi Máté, Kovács Adrián, Kovács Alíz, Köteles Norbert József, Murcsik Ferenc, Nagy Barnabás, Polgári Attila Balázs, Sánta Martin, Szőgyi Norbert, dr. Szöllősi Attila és Tóth Marcell részesültek dicséretben.
A végzett hallgatók mellett kiemelkedő munkája elismeréseként a Neumann János Egyetem, a szenátus javaslata alapján címzetes egyetemi docens címet adományozott Megyeri Szabolcs főkertész, kertészmérnök részére.
Az ünnepségek felvételei az Egyetem youtube csatornáján elérhetőek:
https://www.youtube.com/channel/UCG7CnDPpZovxB6l2CP4iw8A
Forrás: Baon.hu