2023-12-08 19:49
A Neumann János Egyetem a Neumann2023 emlékév keretein belül egy egyedi, innovatív és különleges helyszínnel jelent meg Kecskemét város adventi forgatagában. A Neumann Igloo egy karácsonyi gyermekkuckó, mely 2023. december 1. – 2024. január 1-ig várja a legkisebbeket.
Az állandó fényfestéssel ellátott igloo a Címerdomb és a Nagytemplom között helyezkedik el, mely hétköznapdélután 3 órától este 9 óráig, míg hétvégén már délelőtt 11 órától látogatható. A Téli Csodaországban felállított félgömb formájú sátorban a meseolvasás és a kísérletek is helyet kapnak.
A Neumann Igloo-t vagy más néven a HAdome-ot a kecskeméti felsőoktatási intézmény a Hírös Agórával közösen hívta életre, ahol az egyetem vezetői, valamint a Hírös Agóra munkatársai, illetve szervezésében városi vezetők vállalták, hogy szerdától szombatig, este 6 órától meséket olvasnak fel a karácsonyi gyermekkuckóban.
Az igloo-ban helyet találó másik programelem a „Neumann suli” nevet kapta, mely során a kecskeméti egyetem izgalmas, minden korosztály számára ajánlott természettudományos előadásainak lehetünk részesei szombatonként, délután négy órától az NJE oktatóinak előadásában.
A programok mellett nemcsak egy meleg sátor, hanem a Kecskemétfilm Kft. rajzfilmjei is várják a látogatókat.