2023-11-29 14:37
A Magyar Olimpiai Bizottság 23 felsőoktatási intézménnyel írt alá együttműködési megállapodást szerdán, a Magyar Tudományos Akadémián megtartott ünnepség keretében a MOB Kettőskarrier-programjának kapcsán. A november 29-ei ceremóniát egy konferencia előzte meg a témában.
A Magyar Olimpiai Bizottság szeptember végén mutatta be Kettőskarrier-programját, amelynek küldetése, hogy a sportolóknak segítsen céljaik elérésében (legyen szó fizikai vagy mentális segítségről), illetve segítsen abban, hogy ne kelljen választaniuk a sport és a tanulás, illetve a sport és a munka között. A program része, hogy az élsportolók akár egyéni tanrend mellett mindenképp továbbtanulhassanak a versenyekre, vagy éppen az olimpiára való felkészülés mellett – ennek eredményeképp született meg a megállapodás szerdán 23 felsőoktatási intézménnyel: köztük 22 egyetemmel és egy főiskolával.
Az ünnepélyes aláírást egy konferencia előzte meg, amelyet Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke nyitott meg a Magyar Tudományos Akadémián, rávilágítva a MOB Kettőskarrier-program fontosságára, és kiemelve, hogy Berzeviczy Albert, a Magyar Olimpiai Bizottság első elnöke, aki 1895 és 1904 között irányította a szervezetet, majd pedig az MTA első embere lett, ami még különlegesebbé teszi ezt a megállapodást. Az olimpiai bajnok sportvezető köszönetet mondott a 23 felsőoktatási intézmény vezetőjének a programhoz való csatlakozásért.
Az előadók közül elsőként egy másik olimpiai bajnok, dr. Kovács Antal, a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója, a Pécsi Tudományegyetem docense, a MOB elnökségének tagja lépett pulpitusra, aki „Kettős életpálya – dupla haszon” címmel beszélt első kézből meggyőzően a program fontosságáról, saját és paksi példákat felelevenítve. Dr. Bartha Csaba, a MOB operatív igazgatója arról beszélt, a MOB miben tudja segíteni a versenyzőket a szinte napról-napra megújuló sporttudomány terén, majd köszönetet mondott a program koordinátorának, a MOB stratégiai igazgatójának, dr. Géczi Mariannak.
További, elképesztően izgalmas prezentációk következtek. Prof. dr. Bács Zoltán és dr. Bácsné Prof. dr. Bába Éva a Debreceni Egyetem sportos vonatkozásairól, a vízilabdázó olimpiai bajnok, szövetségi kapitány Varga Zsolt és dr. Goschi Gabriella az edző-sportoló-sportpszichológus kapcsolatáról beszélt, dr. Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója saját példákkal támasztotta alá a kettős karrier fontosságát, majd pedig Dr. h.c. Mocsai Lajos előadásában vázolta saját kettős karrierjét, majd a sporttudomány tudományos akadémiában elfoglalt helyéről, a sport és felsőoktatás együttműködéséről beszélt.
Mindenképp említésre méltó, és ez is elhangzott a konferencián, hogy a néhány hete indult Kettőskarrier-programra eddig 17 sportág 86 versenyzője jelentkezett – főleg egyéni sportágak képviselői keresték meg a MOB-ot, de jelentkeztek a vízilabda, a kézilabda és a röplabda sportágakból is. A mai nappal 27 érvényes sportolói megállapodása van a MOB-nak, 9 van folyamatban, 32 sportolóval pedig már személyes konzultáció is lezajlott.
Ez azt mutatja, hogy a program mindenképp hiánypótló, és hogy nagy igény van rá az élsportolók körében, akik közül többen jelenleg éppen a 2024-es párizsi olimpiára készülnek, úgyhogy az oda vezető úton tudja segíteni őket a Magyar Olimpiai Bizottság, amely egyébként küldetésének is tekinti ezt a fajta segítségnyújtást.
A MOB Kettőskarrier-programjával együttműködő felsőoktatási intézmények: Budapesti Corvinus Egyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Debreceni Egyetem, Edutus Egyetem, Eötvös József Főiskola, Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Károli Gáspár Református Egyetem, Kodolányi János Egyetem, Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem, Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, Miskolci Egyetem, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Neumann János Egyetem, Nyíregyházi Egyetem, Óbudai Egyetem, Pannon Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Semmelweis Egyetem és a Soproni Egyetem.
Forrás: www.olimpia.hu
Galéria: 23 felsőoktatási intézmény lett a MOB… | Magyar Olimpiai Bizottság