2023-11-09 20:03

A mérnökhallgatói versenyen hat egyetemről hét csapat indult el, ebből négyen tudták olyan szinten teljesíteni a feladatot, hogy a november 8-ai eredményhirdetésre eljussanak. A négyből kettő csapat kifejezetten erre a versenyre alakult: a Miskolci Egyetemről az East Side Programozók, míg a kecskeméti Neumann János Egyetemről a Titánok jutottak el így a döntőig. A Techtogetherről már jól ismert BME FRT és a szombathelyi StudentTechLab ELTE szintén a négy legjobb csapat közé került.

Az eredményhirdetés első felében a három legjobb videót bemutatták ABC-rendben (így a sorrend nem derült ki). A felvételeken a hallgatók elmondták, hogyan oldották meg a feladatot, valamint be is mutatták a felületet működés közben. A videók után a zsűri röviden értékelte a feladatmegoldást, illetve néhány kérdést is intézett a csapatok felé.

Igazi kihívást jelentett a feladat

A CU.BEtogether verseny elsősorban mérnökinformatikus, mechatronikai és villamosmérnök hallgatóknak, valamint az ipari automatizálás és IT megoldások szerelmeseinek szólt. A versenyre kis létszámú, 3-5 fős egyetemi csapatok jelentkezhettek, bár a feladatkiírás az egyéni indulást sem zárta ki.

Az alapfeladat a következő volt: a Bosch Rexroth telephelyén üzemelő ipari egységekből összeállított analóg óra folyamatosan szolgáltat információt a rendszerkomponensekről, illetve környezeti paraméterekről. A feladat célja az eszköz által szolgáltatott adatok fogadása, feldolgozása, tárolása, adatvizualizáció (státusz és historikus adatok), elemzés, aktuátor vezérlés és értesítések küldése.

A felsorolt feladatokat CtrlX Works környezetben futtatott virtuális CtrlX CORE eszközön futó applikációkkal és opcionálisan egyéb nyílt forráskódú programokkal kiegészítve kell elkészíteni, videóriportban bemutatni. A zsűri két tagja, Dr. Sas Zoltán, IoT rendszermérnök és Székely Áron IoT rendszermérnök az autopro.hu kérésére elmondták, hogy az alapfeladatot szinte maradéktalanul megoldotta mind a négy csapat, a különbséget az egyedi megoldások jelentették. A CtrlX platform számos egyedi feladatmegoldásra adott lehetőséget, ezt ki is használták a csapatok.
 

Dr. Sas Zoltán emellett kiemelte, hogy az ipar szemszögéből nézve óriási pozitívumot jelent, hogy az eltérő oktatási intézményekből érkező diákok egyaránt rendelkeztek az ipari szereplők számára fontos és elvárt alaptudással. A zsűri az első CU.BEtogether versenyt sikeresnek értékelte.

Kecskeméti győzelem

A videók bemutatásakor már kiderült, hogy a dobogón a BME FRT, a Titánok és az East Side végzett. A képzeletbeli dobogó legalsó fokára az októberi Techtogether+ mérnökhallgatói verseny győztese, a BME FRT állhatott fel, az ezüstérem pedig az októberi versenyhez hasonlóan Miskolcra került, de most az East Side Programozók zsebelték be azt.

A győztes a kecskeméti Titánok csapata lett, az ő nyereményük 100 ezer forint, a második helyért 80, a harmadikért 60 ezer forint jutalom járt. A nyertesnek és a díjazottaknak egyaránt gratulálunk az autopro.hu szerkesztősége és a Bosch Rexroth nevében!

A Bosch Rexroth a hajtás- és vezérléstechnika egyik vezető szállítójaként világszerte hatékony, erőteljes és biztonságos gépipari megoldásokat kínál, legyen szó bármilyen típusról vagy méretről. A vállalat a mobil alkalmazások, a gépipari alkalmazások, a tervezés, és a gyártásautomatizálás piaci szegmenseiben egyesíti világszintű alkalmazástechnikai tapasztalatát. A Bosch Rexroth intelligens komponensei és testreszabott megoldásai és szolgáltatásai útján alakítja ki a teljes mértékben hálózatba kapcsolt alkalmazásokhoz szükséges környezetet. A Bosch Rexroth a hidraulika, az villamos hajtások és vezérlések, a hajtómű-technológia és a lineáris mozgatás- és szereléstechnika, továbbá az IoT-szoftverek és interfészek területein kínál ügyfeleinek megoldásokat.