2023-10-25 15:04
Érdekes előadások és bemutatók vártak azokra a dékánis diákokra, akik felkeresték az iskola udvarára kitelepült Neumann János Egyetem utazó laborját. A fiatalok szerint, továbbtanulási szempontból nagy segítség egy-egy ilyen rendhagyó prezentáció.
Molnár Nándor, a Dékáni Árpád Technikum igazgatója szerint remek lehetőséget nyújt egy-egy ilyen rendhagyó bemutató a továbbtanulás előtt álló fiatalok számára. Az sem mellékes, hogy nem a halasi diákoknak kellett elutazniuk az egyetemre, hanem a felsőoktatási intézmény hozta el a látványos bemutatókat ide. A dékánis diákok érdeklődve hallgatták végig a bemutatott prezentációkat. Antóni Noémi elárulta, sok hasznos információt kaptak osztálytársaival, az előadók jóvoltából. Mint mondta, jó lenne, ha több, hasonló előadás is ellátogatna Kiskunhalasra.
A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum főigazgatója elárulta, a Neumann-egyetemmel közösen, hosszútávon komoly terveket álmodtak meg. Mindkét oktatási intézmény célja az, hogy egy jól működő együttműködés indulhasson el a közeljövőben.
Forrás és további részletek: www.halasmedia.hu