2023-10-18 13:13
Dr. Áder János, a Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumának elnöke megdöbbentő számokkal tartotta fenn közönsége figyelmét a kecskeméti Neumann János Egyetemen megtartott előadása során. A hidrológiai James Bond-arány a korlátlannak gondolt édesvízkészletünk végességét mutatja, ugyanis a 0.007-es mutatószám a föld 2.5%-os édesvízkészletének elérhető arányát fejezi ki.
Kecskemét polgármesterének meghívására a Neumann János Egyetemre érkezett a Kékbolygó Alapítvány kuratóriumának elnöke. A volt köztársasági elnök előadása során az alkalmazott mutatószámok tükrében akár kilátástalan helyzetet is vázolhatott volna a főként diákokból álló közönségnek. Dr. Áder János azonban főként az egyetemi hallgatók vállalkozó kedvére hívta fel a figyelmet azzal, hogy – a fokozódó helyzet ellenére – már sikeresen működő és a fenntarthatóságot kifejezetten szolgáló magyar startup-okat is bemutatott. A sörtörkölyből készült granola, a bioműanyag csomagolás, az ételmentő közösségi applikáció mind magyar innovatív fiatalok már működő vállalkozásai. Fontos a fiatalok figyelmének a felkeltése, hiszen őket már életük során is minimum ötszörös arányban fogja érinteni az energiafelhasználás.
Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere elmondta, hogy Kecskemét a fenntarthatóság jó példája és a város, valamint térsége által itt kialakított Fenntarthatósági Fejlődési Keretstratégia hosszú távon próbál felkészülni a környezetvédelmi kihívásokra. Ennek az együttműködésen alapuló munkának a fő célja az, hogy az itt élőket és a gazdaságot is felkészítse és tájékoztassa, azaz edukálja, valamint védelmezze a környezeti változásokkal szemben.
Nem csak a megóvásra, hanem felelős gondolkodásra is szükség van, amire Dr. habil Fülöp Tamás, a kecskeméti Neumann János Egyetem rektora hívta fel a figyelmet. Az intézményvezető kiemelte, hogy az egyetem képzési és kutatási programjában mindhárom kar profiljának meghatározásakor figyelembe veszik a fenntarthatósági célokat. A mindennapi működés során pedig már mérhető rendszerben működő folyamatokkal törekednek a zöld lábnyom méretének csökkentésére, ami a jelenleg zajló építkezésre is igaz.
Dr. Áder János előadása igazolta, hogy szükséges a több szinten való cselekvés, hiszen például manapság egy farmernadrág előállításához 7600, egy hagyományos pólóhoz 2500 liter víz szükséges, azaz hozzávetőlegesen az előadás közönségének ruházata biztosan igénybe vette körülbelül 1.250.000 liter édesvíz felhasználását. A helyzetet pedig tovább fokozza, hogy az idő alatt, míg a közönség az előadást hallgatta, a világon minimum 108 millió műanyagpalackot elhasznált az emberiség. Magyarországon 2024. január 1-jétől már ezeket a palackokat is visszaváltós rendszerben próbálják körforgásban tartani, és fontos, hogy mindenki megértse ennek a folyamatnak a lényegét, mert egy átlagosan 5 percig használt műanyagpalack lebomlása 500 évig is eltarthat.
Jellemző tapasztalatot mutatott, hogy a feltett kérdéseknél a közönség szinte minden esetben alábecsülte az ember környezetre gyakorolt káros hatását, és a teremben a résztvevők többsége nem is feltételezte, hogy egy szem mandula előállítása is 5 liter vizet igényel. Dr. Áder János hangsúlyozta, hogy a helyzet nem a bolygóról szól, hanem rólunk, emberekről, és kitartó mértéktartásunkkal a folyamat lassítható. A lineáris gazdasági modell nem fenntartható, újra kell gondolni a jóléttel kapcsolatos elvárásainkat, és a hangsúlyt a „jól-létre” kell helyezni.