2023-09-27 16:15

Huszonhárom Aranydiplomát és tizenegy Gyémánt emléklapot vehettek át a Neumann János Egyetem egykori hallgatói 2023. szeptember 27-én az intézmény Kertészeti és Vidékfejlesztési Karának ünnepi tanácsülésén. Az 50 és a 60 évvel ezelőtt végzett hallgatókat dr. Palkovics András, a Kertészeti és Vidékfejlesztési Kar dékánja köszöntötte.  

Dr. Palkovics András elmondta, nagy öröm számára, hogy a Kertészeti és Vidékfejlesztési Karra járó első évfolyamos hallgatók száma mára megnégyszereződött. Kiemelte, hogy a Kar elérte a 250-et, mellyel jelenleg soha nem látott hallgatói létszámmal rendelkezik. Ez nagyban köszönhető az egyetem egyik fő duális partnerének és támogatójának, a Bács-Zöldért Zrt.-nek, melynek tulajdonosa megtisztelte jelenlétével az ünnepi alkalmat.

Dr. Fülöp Tamás rektor köszöntőjében kiemelte, a jelen lévő vendégek az élő tanúságtevői a kecskeméti felsőoktatás, a kertészeti- és agrárképzés nagyszerű hagyományainak és hosszútávú eredményeinek. Annak, hogy miért érdemes ezt a pályát választani. Elmondta, az elődök példája nagyon fontos üzenet a fiatalok számára pályaválasztás szempontjából. A jelenlévők pedig mindannyian példaértékű munkát végeztek hosszú évtizedeken át.

 

Forrás: Hírös.hu