
2023-09-07 13:44
Dr. Tilesch György mesterségesintelligencia-kutatóval debütált 2023. szeptember 5-én az újonnan alapított Neumann Klub a Campus nagyelőadójában. A szakértő a talán legtöbbeket érdeklő kérdésre elmondta, a szakemberek nagy többsége szerint nincs esélye annak, hogy a mesterséges intelligencia egyszer öntudatra ébred, és kiveszi a kezünkből az irányítást.
Az egyik legnagyobb veszély a mesterséges intelligenciával kapcsolatban az, hogy mindannyian a sajtóból, illetve a Terminátor-filmekből tájékozódunk ezzel kapcsolatban – fogalmazott dr. Tilesch György USA-ban élő magyar mesterséges intelligencia-kutató, nagy szervezetek – mint például a NASA – témát érintő tanácsadója. Hozzátette, szerinte épp ezért sokan nem az előnyöket látják ebben a fejlődésben, hanem talán attól félnek, hogy a ruhátlan Schwarzenegger egyszer csak megjelenik a hátsó kertben.
Ez persze karikírozása a fennálló helyzetnek, de tény, hogy sokan tartanak a mesterséges intelligencia önállósodásától. Dr. Tilesch György azonban dr. Stöckert Dávid házigazda kérdésére megnyugtatott mindenkit: a szakma nagyobbik részének véleménye szerint a jelenlegi technológiáinkból nem hozható ki az öntudatra ébredés. Mindössze 10-15 százalékra tette a kutatok azon arányát, akik ebben valamennyire mégis kételkednek.
S hogy miért került az utóbbi hónapokban ennyire előtérbe a mesterséges intelligencia kérdése, arra a kutató így felelt:tavaly novemberben óta új korszakot jegyeznek ezen a területen, amikor is a mérnökök és kutatók zárt közössége után gyakorlatilag a felhasználók széles tömegei is elkezdhették használni a mesterséges intelligenciát. Főként kép-, szöveg- és hanggeneráló programok hódítanak, amit főként az érzékszerveinket helyettesítő funkciók – például képfelismerés – hatalmas fejlődése tette lehetővé.
Forrás: Hírös.hu