2023-06-22 13:34

Lezárult a Hírös Szenior Egyetem tavaszi szemesztere, melyen nyolc kiváló előadást hallgathattak meg Kecskemét 50 év feletti lakosai. Az érdeklődők kéthetente megtöltötték a korbarát Neumann Egyetem új CAMPUS-ának előadóját.

A Hírös Szenior Egyetem első vendége Dr. Józsa Tamás, az Oxfordi Egyetem Mérnöktudományi Tanszékének posztdoktori kutatója volt, aki egy nemzetközi interdiszciplináris kutatócsoport tagjaként foglalkozik agykutatással. Előadásában bemutatta, hogy a mérnöki tudás miként járul hozzá egy ilyen csapatban a sztrók hatékonyabb kezeléséért. 

A fenntarthatóság, a Földünk terhelhetősége, az ökológiai lábnyomunk nagysága mind olyan életbevágó kérdések, amikkel nem lehet eleget foglalkozni. Nem csoda, hogy Gilly Zsolt, a Kiskunsági Nemzeti Park nyugdíjas szakembereként tartott kiváló előadása teltházas volt. 

Koszecz Sándor (Kollabor, Békéscsaba) elgondolkodtató előadásban mutatta be a mai oktatás hiányosságait, valamint a hiányosságok ellensúlyozására kialakított természettudományos élményközpontot és azt ott folyó kiemelkedő és innovatív munkát. Kiemelte a lakáskertész innovációt, hogy hogyan lehet a lakásban ugyanazt a zöldséget, növényt termeszteni, mint egy hagyományos kiskertben, évszaktól függetlenül. 

Optimális esetben születésünktől az utolsó akaratunkig saját családunkban élünk és a generációk támogatják egymást. Optimális esetben a jog családi életünket csak a háttérből, diszkréten szabályozza. Optimális esetben spontán jogkövetők vagyunk és nem tudatos jogalkalmazók. Életünk során azonban számos nehézséggel, változással és jogkérdéssel is találkozunk, amikor érdemes már a jogszabályokat picit jobban megismerni, áttekinteni és tájékozódni. Ebben segített előadásával Dr. Somfai Balázs (Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága, Idősgondozó Szolgálat, telephelyvezető), akitől alapismereteket kaptak a házassági jog, a szülő-gyermek kapcsolat, a gyermekvédelem, az idősgondozás és az öröklési jogi szabályok legfontosabb rendelkezéseiről a résztvevők.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a szív- és érrendszeri betegségek számítanak világszerte a vezető halálokoknak. A szervezet előrejelzése szerint 2030-ra évente már 23,6 millió ember fog meghalni szív- és érrendszeri betegségektől – a legtöbbjük szívinfarktustól és sztróktól. Fontos, hogy megelőzzük ezt a betegségcsoportot, beszéljünk azokról a tényezőkről, amelyek tőlünk, egyénektől is függnek. Ezért jött el a Hírös Szenior Egyetemre Dr. Nagy András főorvost (Alapítvány a Szívbetegekért elnöke), aki az aktív idősödés és a szívbetegségek megelőzése közötti szoros kapcsolatról tartott egy rendkívül informatív és színvonalas előadást. 

A Neumann János évhez több eseménnyel is kapcsolódott a Szenior Egyetem. Dr. Tóth Ákos (NJE egyetemi docens) előadásában Neumann János munkásságának hatását mutatta be a modern közgazdaságtanra. Kitért egy olyan példára is, miszerint a születésnapi tortaosztásban, a tábla csoki igazságos elfelezésében miként lehet a játékelméletet alkalmazni annak érdekében, hogy a gyerekek győztes-győztesként éljék meg az eseményt. Neumann nélkül bizonyosan egészen más világban élnénk ma, így érdemes újra meghallgatni, megnézni ezt az előadást is! 

Az adatok korában élünk, lassan bele is fulladunk az információk tengerébe. Viszont az adatok mögött üzenetek, történetek, rejtett mintázatok húzódnak meg, amiket általában nehezen olvasunk ki. Az adatvizualizáció ebben segít, hiszen ennek célja, hogy grafikus eszközökkel az adatokból kinyert információkat világosan, áttekinthető, gyorsan megérthető módon elénk tárja. Erről a ma már nélkülözhetetlen új területről hallhattak előadást a résztvevők Minkó Mihálytól (MOME, Budapest), de szó volt az adatvizualizáció történetiségéről, korunk tudományos életében betöltött szerepe mellett egy konkrét projektről is, egy kiállításra készült adatvizualizációról (Petőfi kapcsolathálója).

A Szenior Egyetem tavaszi szemesztere rendhagyó módon, Neumann Jánosról, a 20. század egyik legfontosabb személyiségéről készített film vetítésével fejeződött be, amit egy beszélgetést követett a rendezővel, Dénes Gáborral a film készítésének körülményeiről, valamint Neumann Jánosról. 

A félév során voltak olyan szenior egyetemi előadások, melyek a huszonéves hallgatókat is érdekelték, ami egy újabb fontos lépés az intergenerációs kapcsolatok erősítésében a városban! 

A világ fejlett gazdaságai készség- és tehetséghiánnyal küzdenek. A fiatalok csökkenő száma miatt a közoktatás és a felsőoktatási intézmények nem képesek ezt a hiányt pótolni. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy az egyetemek is nyissanak a felnőttek, az idősödő korosztályok felé. Ha az egész életen át tartó tanulás kultúráját sikerül beépítenünk a mindennapok rutinjai közé, akkor az nem csak az egyéni siker, boldogulás útlevele lesz, hanem a helyi gazdaság, munkaerőpiac jövőbiztos befektetése is. 

A társadalmi felelősségvállalásnak ezen a terén jár élen a Neumann János Egyetem, hiszen hazánkban elsőként érdemelte ki a Korbarát Egyetem címet. Az Age-friendly University, az AFU angolszász kezdeményezés, melynek célja, hogy az idősödő társadalmat is bevonjuk a felsőoktatásba. Az említett előadások mellett, az egyetem megnyitotta képzéseit is az 50 év felettiek előtt. Bizonyos kurzusokra, egyetemi órákra beülhetnek az idősebbek is a jelentkezést követően, mely által részt vehetnek az oktatásban és a gyakorlati képzésben is. Ebben a félévben összesen 39 kurzust vehettek fel 50 év feletti kecskemétiek, illetve a fővárosban élő szenior. 

A szemináriumok meghirdetése azért is fontos a CédrusNet számára, mert ez is jól mutatja azt a trendet, hogy a tanterveket nem csak a pár éves, a diplomáig tartó oktatáshoz kell kialakítani, hanem a megszerzett képességek utáni, egész életen át tartó tanulásig. Ebben is igyekeznek szorosan együttműködni a Neumann János Egyetemmel. 

Az egész életen át tartó tanulás az egyik leginkább jövőbiztos készség és befektetés. Ennek biztosításában a korbarát Neumann János Egyetem, együttműködve a CédrusNet Kecskemét Programmal élen jár Kecskeméten. 

Találkozzunk szeptemberben a Hírös Szenior Egyetem őszi szemeszterén!