
2023-06-22 10:05
Együttműködési megállapodást írt alá 2023. június 21-én a Neumann János Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. A két intézmény között létrejövő szerződésben rögzítették azokat a fő pontokat, melyek mentén a közös munka folyik majd a jövőben.
Az eseményen köszöntőt mondott dr. Tonk Márton, az erdélyi egyetem rektora, dr. Sági Norberta, a kecskeméti intézmény oktatási rektorhelyettese, valamint Dr. Kovács Zsolt Ferenc a kecskeméti egyetem docense.
Dr. Tonk Márton elmondta, hogy a két egyetem közötti együttműködés nem új keletű. Az intézményeket régi, a ’90-es évekig visszanyúló szakmai szálak kötik össze, melyeknek közös a világnézete, éppen ezért szakmai tekintetben az aláírt intézményközi szerződés a lehető legtermészetesebb dolog.
A Neumann János Egyetem oktatási rektorhelyettese beszédében kiemelte, hogy, nagyon fontos, hogy valamilyen szinten egyezzen a szakmai érdeklődés és a szakmai portfólió is, de mindezt emberi kapcsolatok nélkül lehetetlen kivitelezni. Az új ismeretségek, új barátságok pedig táptalaját adják az új információk, új ötletek kibontakozásának.
A megállapodás főbb pontjai:
- Együttműködés a tudományos programok kialakításában és fejlesztésében.
- Együttműködés a kutatási projektek fejlesztésében.
- Egyetemi hallgatók szakmai gyakorlata és csereprogramja.
- Egyetemi oktatók és adminisztratív munkatársak csereprogramja.
- Együttműködés közös képzések indításában és működtetésében.
- Együttműködés a tehetséggondozás területén.
- Információcsere a tudományos és képzésfejlesztési tevékenységről, szervezet- és intézményfejlesztési jó gyakorlatokról, tervekről.
- Tudományos konferenciák és szakmai találkozók közös szervezése és részvétel egymás rendezvényein.
Az együttműködési megállapodást Dr. Tonk Márton rektor és dr. Sági Norberta oktatási rektorhelyettes írták alá.
Forrás: hiros.hu
Fotó: Lizik-Varga Katalin