
2023-06-13 10:21
A Tempus Közalapítvány és a magyar felsőoktatási intézmények képviselői 2023. június 20-án Szöulban, Dél-Koreában állítanak ki a Study in Europe 2023 konferencián és kiállításon. A kiállítók között a Neumann János Egyetem is szerepel.
A Study in Europe projekt célja, hogy megismertesse Európát a hallgatókkal, rávilágítson az európai tanulmányi, kutatási és ösztöndíj-lehetőségekre, valamint összekösse az európai felsőoktatási intézményeket a világ különböző részein élő nemzetközi hallgatókkal és érdekeltekkel. A 2023. június 20-án megrendezendő Study in Europe vásár lehetővé teszi a koreai diákok, egyetemi oktatók és más közönség számára, hogy tájékozódjanak az európai felsőoktatási lehetőségekről.
A Tempus Közalapítvány által koordinált rendezvényen a Study in Hungary csapata 5 magyar felsőoktatási intézmény képviselőivel együtt szintén részt vesz, széleskörűen képviselve a magyar felsőoktatást és nemzetköziesedési tevékenységet. A Study in Hungary standját támogatja az idén 10 éves jubileumát ünneplő Stipendium Hungaricum Program. A beutazó nemzetközi hallgatóknak szóló ösztöndíj-lehetőség kiemelt hangsúlyt kap majd a standon.
A résztvevőknek lehetőségük lesz találkozni az alábbi intézményekkel:
- Budapesti Corvinus Egyetem
- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
- Eötvös Loránd Tudományegyetem
- Neumann János Egyetem
- Szegedi Tudományegyetem
Az oktatási vásáron túl a magyar küldöttség részt vesz egy partnerségépítő rendezvényen, egy karrier-tanácsadási konferencián és egy ALUMNI-találkozón a Liszt Intézetben, 2023. június 19-én és 21-én, amely lehetőséget biztosít a potenciális jövőbeli partnerekkel való kapcsolatépítésre, valamint arra, hogy a korábban Magyarországon tanuló koreai diplomásokat köszönthessék.