2023-05-18 14:57

Új, innovatív képzési program indult el a Neumann János Egyetemen. Az NJE Startnak köszönhetően tavaly szeptemberben egy új szakirányspecifikus oktatási formát sikerült elindítani a műanyag specializáción. Az oktatási intézmény május 17-én három partnerrel kötött megállapodást, mely még szorosabb kapcsolatot tesz levetővé a hallgatók és a cégek között.

Tavaly szeptemberben indult útjára a Neumann János Egyetem műanyag specializációján egy új szakirányspecifikus oktatási formát. Az NJE START program levetővé teszi a hallgatók-egyetem és a cégek közötti még szorosabb kapcsolat kialakítását. Ma délelőtt három műanyagipari feldolgozó és fröccsöntő céggel, a DELTAPLAST Zrt-vel, a Ferroplast Kft-vel és a POPGRO PLAST Kft-vel írt alá együttműködési megállapodást az egyetem. Dr. Fülöp Tamás, az egyetem rektora elmondta, hogy a Neumann János Egyetem által kibocsátott diplomának a valódi értékét az jelenti, hogy olyan képzést tudnak biztosítani, amelynek köszönhetően a hallgatókat gyakorlatorientált felkészültséggel tudják kibocsátani a munkaerőpiac számára. Ennek pedig óriási jelentősége van a versenyképesség szempontjából.

– Az NJE START program egy nagyon fontos példája annak, hogy hogyan tudjuk még közvetlenebb módon a vállalatok igényeit felmérni annak érdekében, hogy a munkaerőpiacon minél inkább versenyképes diplomát adjunk- hangsúlyozta dr. Fülöp Tamás. 

Az NJE START képzést úgy alakították ki, hogy a hallgatók képesek legyenek azokat a technológiákat megismerni, amelyek mérnökként rájuk várnak.

– Az ötödik félév az NJE START program indítása egyben. Ekkor végigjárják hallgatóink a partnercégeket, megismerkednek azokkal a technológiákkal, amelyek az egyes partnereknél jelen vannak, használatban vannak. Miután ezt a palettát látva döntést hoztak arról, hogy melyik számukra a legszimpatikusabb, akkor a 6., 7. félévben már a kiválasztott vállalatnál, a számukra legizgalmasabb technológia tanulmányozásával fogják az idejüket eltölteni nyilatkozta dr. Kovács Lóránt, dékán. 

Az egyetemen zajló, országosan is egyedülálló oktatási, módszertani fejlesztésnek köszönhetően, egyre népszerűbben az intézmény képzései. Ehhez a sikerhez hozzájárulnak a vállalatok, ők tudják leginkább azt, hogy a munkaerőpiacnak mire van szüksége, milyen képesítésre, felkészítésre van igény. Ez egy közvetlen jelzés az egyetem felé, így értékes diplomát tudnak kibocsátani. 

Az NJE START program lényege, hogy egy rövid ciklusú, gyakorlatorientált képzési formát biztosít, mely a szereplők számára nagyon kedvező feltételeket és kimeneti eredményeket adhat. A résztvevő hallgatók eddigi visszajelzései nagyon pozitívak, magas színvonalúnak és egyedinek tartják a programot, amely a jövőbeli egyetemi képzési formába tökéletesen illeszkedik— hangsúlyozta Bata Attila, az NJE START projektmenedzsere.

A projekt következő fontos mérföldköve, hogy a START program a teljes GAMF Karon megvalósításra kerüljön, további távlati cél a képzés kiterjesztése az egész egyetemre.

Forrás: www.hiros.hu