2022-11-11 20:57

Gólyabált rendezett az NJE Hallgatói Önkormányzata

A gólyatábor sikeres megrendezése után az EHÖK nagy lendülettel vágott bele a gólyabál megszervezésébe, mely a gólyák egyik legfontosabb eseménye. A gólyabálon az első féléves hallgatók vannak a rivaldafényben, ez az este róluk szól.

2022. november 10-én került megrendezésre az NJE Gólyabál. Minden évben háromszor köszöntjük a gólyákat: első alkalommal a gólyatáborban, kötetlenebb, lazább hangulatban, második alkalommal hivatalos keretek között a tanévnyitón és a harmadik alkalommal az ünnepélyes gólyabálon nyílik erre lehetőség. Az eseményt Dr. Fülöp Tamás, az intézmény rektora nyitotta meg, köszöntötte a megjelent oktatókat, hallgatókat és hozzátartozókat, és elmondta, ezt az eseményt és az itt elhangzó gólyaesküt követően az első évesek már valóban igazi egyetemisták, hiszen túl lesznek minden beavatási rítuson. A nyitótáncot vacsora és tánc követte. Éjfélkor bálkirálynőt és bálkirályt választottak a bálozók. A hajnalig tartó mulatságot élőzene és hallgatói produkciók tették színesebbé.