2022-10-14 15:36

A SZTAKI Intelligens Folyamatok kutatócsoport és az Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Kar diákjai is beszámoltak a kutatásaikról a 12. Studentek Fórumán. 

Benedek Nikolett a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Kar végzős diákja, aki a szakdolgozat készítés mellett végez kutatásokat az alkalmazott közgazdaságtan területén témavezetőjével, Dr. Viharos Zsolt Jánossal, aki a SZTAKIban az Intelligens Folyamatok kutatócsoportjának vezetője, és e kutatócsoport diákjai kb. negyedévente összegyűlnek és beszámolnak az aktuális tudományos haladásukról egy kötetlen, barátságos hangulatú összejövetelen - ahogy nevezik - a Studentek Fórumán. 

Ez mára már egy hagyományos eseménynek tekinthető, hiszen 2022.10.04-én már a 12. ilyen összejövetelre került sor Budapesten a SZTAKI-ban. Az is már hagyománynak mondható, hogy itt a témavezető kecskeméti TDK-zó diákjai is részt vesznek, korábban több ízben résztvevő volt Bán Bernadett, Göblyös Cintia Laura, ma már végzett NJE GTK-s diák, akik a korábbi években mindketten továbbjutottak az országos TDK-ra, sőt, Bernadett később dolgozatával országos I. helyet is elnyert. Legutóbb, 2021-ben pedig Molnár Marcell volt a résztvevő közgazdász hallgató. Idén a két kecskeméti témavezetett diák közül Benedek Nikolett tudta a fórumon megosztani a legfrissebb kutatási eredményeit a résztvevő ELTE-s, BME-s és Pázmányos hallgatókkal és a többi résztvevővel. 

A Studentek Fóruma struktúrája is már hagyományos: elsőként a résztvevők bemutatkoznak – az újak rövid prezentációval – majd egy közös fotó után (ld. a képet) a témavezető áttekinti az aktualitásokat. Mindig meghívásra kerül egy érdekes témát vizsgáló, külső, tipikusan senior(abb) kutató – Invited Speaker – aki bemutatja a legfrissebb eredményeit és a kutatásának jellegét is. Továbbá, a korábbi meghívott előadók közül is néhányan beszámolnak a legfrissebb, új eredményeikről. Egy nagyobb szünet után pedig a kutató diákok mutatják be eredményeiket, a haladásuk egyéb aspektusaira is kitérve, pl. TDK jelentkezés, nemzetközi kooperációk stílusa, aktuális Ph.D. jelentkezések, részvétel vállalati projektekben, cikkírás tapasztalatai stb. Bemutatóját mindenki egy érdekesnek vélt, újonnan megjelent tudományos cikk ismertetésével és a közelmúltban, saját életében megélt valamilyen különleges érdekességgel zárja. Ez alkalommal újdonság volt – a korábbi visszajelzések kéréseinek eleget téve – a közös pizzázás és a „nagyszünetben” egy közös csocsó-biliárd is.

A 12. Studentek Fórumán az Invited Speaker Csató László, a SZTAKI munkatársa volt, aki sportversenyek szabályainak operációkutatási eszközökkel történő elemzéséről tartott igen érdekes előadást. Majd, Dr. Hangya Balázs és Dr. Schlingloff Dániel a Központi Orvosi Kutatóintézet (KOKI) Rendszer-Neurobiológia Kutatócsoport vezetője és munkatársa - mint már sokszoros visszatérő kooperációs partnerek és előadók - mutatták be az aktuális agyi és idegrendszerbeli sejtek tipizálásában és működésének feltárásában elért eredményeiket, valamint Fodor Ádám – Dr. Viharos Zsolt János korábbi diák-kutatója, ma az ELTE oktató-kutatója, korábbi Invited Speaker – a mesterséges intelligencia eszközökkel megvalósított csoportviselkedés elemzés területén elért újdonságait ismertette. A szünet után a témavezető diákjai számoltak be eredményeikről: Hoang László a mély neurális hálók struktúra kereséséről, szenzorjelek mélyhálós feldolgozásáról, képrekonstrukciós algoritmusról és a portrérajzoló robotban alkalmazott mesterséges intelligencia módszerekről; Szűcs Ágnes a neurális háló tanításban alkalmazott, dinamikus, integrált statisztikai-információelméleti mértékről; Hamdi Fatma az kiugró értékek detektálásának új megoldásáról; Benedek Nikolett a vállalatoknál tapasztalt információs/informatikai és logisztikai problémák észleléséről, azonosításáról és a javasolt megoldási lehetőségekről; Pálvölgyi Bence a gyártásban és a nemzetközi kooperációs kutatási projektben alkalmazott megerősítéses tanulás új algoritmusairól; Tóth Szilárd a jármű driftelés létrehozásában és fenntartásában alkalmazott ugyancsak megerősítéses tanulási megoldás továbblépéseiről és végül új diákunk, Gercuj Bence a mesterséges intelligencia, az információelmélet és a jellemzőválogatás, valamint az osztályzó algoritmusok összevetésére használt kritikus eltérés diagramot érintő kutatómunkájáról.

 

Benedek Nikolett, mint új NJE GTK-s résztvevő, TDK-zó diák így vélekedett a 12. Studentek Fórumáról:

"Számomra nagyon pozitív élmény volt a Studentek Fóruma, örülök, hogy részt vehettem egy ilyen típusú eseményen. Eleinte kicsit félve fogadtam el a meghívást, ugyanis egyedüli Neumannos és GTK-s diákként voltam jelen, illetve Budapesten sem vagyok túl jártas.

A Fórumon mindenki nagyon kedves és közvetlen volt, kimondottan jó hangulat volt végig, melynek jó megalapozója volt a pizzázás is. Érdekes volt meghallgatni a többi résztvevő kutatási témáját és haladását, főleg mivel ezek nagyon különböztek a tanulmányaimtól. Az érdekességen túl, motiválóak is voltak az előadások, mert láttam, hogy mennyi mindent el lehet érni egy-egy terület részletes és mély megismerésével és követésével, illetve, hogy ily módon a bele fektetett energia is megtérül.

Mivel először vettem részt Studentek Fórumán, jó ötletnek tartottam, hogy mindenki a saját életéből is mondott a prezentációja végén egy érdekességet, amivel kicsit megismerhettem a többieket. Erre remek alkalom volt a hosszabb szünet közbeni csocsózás és biliárdozás is, ami után felfrissülten folytattuk a Fórumot.

Jelenleg a szakdolgozatom írása mellett a TDK-ra is készülök, amelyhez nagyon jó tapasztalat volt prezentálni a saját kutatási eredményeimet, hiszen novemberben erre már élesben kerül sor. Ahogyan a többi kutató, én is kaptam 20 percet ezek összefoglalására, ami után a felmerült kérdéseket is megbeszéltük.

Hosszú és tartalmas volt a nap, sok újdonságról hallhattam, köszönhetően a kutatócsoportnak és a meghívottaknak. A nap lezárásaként hazafelé még éppen az utolsó vonatomat is elértem egy kis sietséggel.

Köszönöm a meghívást konzulensemnek, Dr. Viharos Zsolt Jánosnak, kíváncsian várom a 13. Studentek Fórumát.”