
2025-10-01 10:27
Újabb szakmai konferenciát rendeztek a kecskeméti egyetemen. Kecskemét Megyei Jogú Város, a Kecskeméti Kreatív Tudásközpont Közalapítvány, valamint a Neumann János Egyetem közös szervezésében megvalósuló rendezvénynek a CAMPUS Oktatási Épülete adott otthont 2025. szeptember 24-én.
A konferencián résztvevő szakmai és civil képviselőket Szemereyné Dr. Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere köszöntötte, aki beszédében kiemelte: „Több elismerést is kapott a város és a program országosan is, az év társadalmi innovációja elismerést kaptuk 2022- ben, időslátogató programunk is díjazott volt a legjobb önkormányzati gyakorlatok versenyében 2024-ben, és több éve idősbarát önkormányzat címmel is rendelkezünk.” A Polgármester Asszony hangsúlyozta, hogy a kecskeméti egyetem a kezdetektől fogva, mindig szívesen állt rendelkezésre a programok megvalósításában, akár szervezőként, közreműködőként, akár a helyszínt biztosítva.
„Az elköteleződésünket mi sem jelzi jobban, mint hogy első Közép-Európai egyetemként csatlakoztunk a Korbarát Egyetemek Nemzetközi Hálózatához - ez még 2022-ben történt -, és több, mint 8 éve fut már a szenior egyetemi előadássorozatunk, ami tulajdonképpen alapját jelentette ennek a gondolkodásnak. Időközben kialakult egy olyan nagyszerű együttműködés a Cédrusnettel - itt Molnár Szilárdra is gondolok -, akikkel együttműködésben nagyon komoly eredmények születtek meg, itt ebben a városban. Ennek jegyében alapítottuk meg 2024-ben a közép-európai szenior egyetemek hálózatát, ez a mai nap egy munkabizottsági ülése volt ennek a testületnek, ahol kilenc magyarországi felsőoktatási intézmény vett rész és közösen gondolkodtunk azon, hogy milyen lehetőségekben tudunk továbblépni, ebben már például a mesterséges intelligencia bevonásával is közösen gondolkodunk.” – mondta el Dr. habil. Fülöp Tamás a Neumann János Egyetem rektora.
Molnár Szilárd a Kecskeméti Kreatív Tudásközpont Közalapítvány elnöke beszédében kifejtette, hogy a jelen demográfiai mutatók szerint globálisan a várható élettartam az európai statisztikai hivatal friss adatsora szerint Európában 81 év, tehát gyakorlatilag ajándékba kaptunk egy második életet. „Néhány év múlva globálisan a 65 évesnél idősebbek száma nagyobb lesz, mint a 18 év alattiak száma. Egy olyan demográfiai fordulat előtt állunk, ami bizony megborítja a munkaerőpiacot, megborítja versenyképességet. Ki kell mondanunk, hogy az idősödő társadalom életszínvonal csökkenéssel fog járni, ha nem találunk ki erre megoldásokat. Ha erre nem találunk ki modelleket, úgy elkótyavetyéljük úgymond ennek az idősödő generációnak a tenni akarását, szakértelmét, felhalmozódott tudását.”
A rendezvényen bemutatkoztak a szenior korosztállyal foglalkozó, Kecskeméten működő intézmények, közösségek: Demencia Program, Alzheimer Café, Nyugdíjas Szövetség, Gyalogló Klub, Digitális Babráló, Alkotókör, ZöldVitalitás, Segítő- Önsegítő CédrusKör, HírösNagyik, Szenior jóga, Időslátogatók, Második Karrier, Helytörténeti-, családkutató és fotódigitalizációs műhely, Korbarát Egyetemek (AFU) hálózata, valamint a Közép-Európai Szenior Egyetemek Hálózata (KESZEH). A konferencia társprogramjaként pedig szeptember 30-ig a Neumann János Egyetem CAMPUS Oktatási Épületének aulájában megtekinthető „Üzenj a múltbeli énednek!” rendhagyó fotókiállítás.